Honnan szerezhette a csillogó régi tárgyakat ez a férfi, nézte a kereskedő az eladó szemeit, mintha ugyan azokból a múltat kiolvashatta volna. Megint végigsiklott tekintete a szakállon, egészen rendezettnek tűnt ezúttal, szép fejedelmi szakáll volt ez, régi bélyegeken lehet ilyeneket látni. Jó lenne profilból is megnézni ezt az embert. Vicces, nyilván nem nézhet ki éppen úgy, mint egy aranyérem. Bár nem csúnya, lehet akár egy hadvezér, aki katonákat irányít a halálba. A halálról ekkor egy röpke pillanatra eszébe jutott a tér másik oldala. Távolabbra élesítette nézését, átnézett a fák közt a szemközti házra. A régiségbolt és a régi irodaépület között ott feküdt párásan, nedvesen a reggeli tér. Már régóta senki nem tudja, hol feküdtek a halottak. Pedig éveken át a környéken mindenki pontosan tudta, ahogy a sírokat is éveken át megjegyezték a játszótereken. A régiségkereskedő megrázta fejét, mint egy macska, tekintete visszaúton megint átsiklott a szakállas fejen. – Kint állt vajon ez az ember a Köztér fái mögött, vagy odabent bújt meg, a pártház egy ablakkerete mögött?
Még nem szóltak egymáshoz egy szót sem, a játékmedve nem is akart. A kereskedők büszke emberek, és nem árt tudni róluk, hogy némelyikük már régebben is ember volt, még azelőtt, hogy adni-venni kezdett volna. Az eladók is érdekes népség, ők is mindenfélébe ütötték az orrukat, mielőtt a régiségkereskedők idegeit borzolták volna. Nem így indultak az életnek, hogy áruba bocsátják mindenüket. Először nem is volt szinte semmijük, csak amit a felnőttektől kaptak, egy játékmedve volt akkoriban az egész világ. Vele aludtak az első nehéz éveken át. Akkoriban szokták meg értékelni az arcokat. Csak ránéztek az arcokra az akkor még gyermek későbbi eladók, és éppen úgy viselkedtek, mint később a felnőtt, sőt őszöreg kereskedők, ítéltek az arcból, felsírtak, felnevettek. Ez a kereskedő nem sírt fel, és nem is nevetett ki a medve mögötti csendből. Várakozóan nézett a szakállas szemébe. Kékeszöld volt az idegen szeme, mosolyogni látszott. Leemelte a válláról a szatyrot. Kilóg belőle egy-két szál Pásztortáska, konstatálta a régiséges.
Fehér Dekoratív orosz Fabergé Tojás Kis Fém Bizsu Ékszer Dobozban Kristályok, 6cm Fizetési módok PaypalMoneygramBanki szállítási ár HU szállítási árat: 1 649. 34 Ft Nemzetközi szállítási árat: 1 649. 34 Ft szállítási idő 15-30 napig érvényes, online követés visszatér visszatér elfogadott vevő védelme garancia megrendelés átvételét vagy pénz-visszatérítés Többet elem Orosz Fabergé-stílusban fém tojás. Fehér színű kristályok dekoráció. Hagyományos orosz művészet. Magassága 6cm. Hasonló termékek Vörös Dekoratív Fém Tojás Bizsu Ékszer Doboz Fehér Kristályok, orosz Fabergé Tojás, 6, 5 cm Piros Dekorációs Fabergé Tojás Kis Fém Bizsu Ékszer Doboz Fehér Kristály Dekor, 5, 5 cm Violet Dekoratív Fabergé Tojás Bizsu Ékszer Doboz Fehér Kristályok, orosz Stílusú lakberendezés, 6cm Kék Dekoratív Fém Tojás Bizsu Ékszer Dobozban Kristályok, orosz Fabergé-Stílusban Tojás, 6, 5 cm
Dél-kínai Morning Post. Lekért November 17 2019. ^ Nuwer, Rachel (2013. június 18. "Hacsak nem szereti a mérgező vegyszereket, hagyja ki ezt a kínai finomságot". Smithsonian Magazine. Lekért November 17 rrásokHo, Mabel (1988). Kémia Potpourri: A kémia felszabadítása vizsgálatokkal. Szingapúr: Toppan. ISBN 978-981-00-0454-5. Tajvani Állattenyésztési Kutató Intézet és Fülöp-szigeteki Mezőgazdasági Tanács (2001) A tojás értékének növelése: Hogyan készítsünk balut és századi tojásokat. Letöltve: 2007. március 24. Külső linkek