Az idén első alkalommal új helyszínen, az Oláh Gábor utcai atlétikai stadionban mutatkoztak be a 44. Debreceni Virágkarnevál virágkompozíciói és a fesztiválra érkezett művészeti csoportok. A hárommillió szál száraz és élő virágból készült 16 virágkocsi, valamint a 23 hazai és külföldi együttes, művészeti csoport igazi fesztiválhangulatot varázsolt kedden Debrecenbe. A felvonulást – a hagyományoknak megfelelően – a szervezők két virágkocsija, az ólomüveg technikával készült városcímert bemutató kompozíció és a magyar államiság jelképeit, a Szent Koronát, a jogart, az országalmát és az uralkodói palástot ábrázoló kompozíció nyitotta meg. Az alkotás, Szent István ünnepén állandó szereplője a karneváli menetnek. 2009-ben a Debreceni Virágkarnevál 40 éves jubileuma alkalmából a Szent Korona útra kelt: a sikeres budapesti bemutatkozás után meg sem állt Balatonfüredig. A vándorútból hagyomány lett, és minden év augusztus 20-át követően eljut egy-egy városba. Eddig Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét lakói csodálhatták meg a kompozíciót.
Skip to content Debrecen európai hírű virágkarnevállal köszönti augusztus 20-át, Szent István, az államalapítás és az új kenyér ünnepét. A virágkocsikat közelről is érdemes megtekinteni, mert igazi érdekességekre bukkanhatnak a szemlélődők. Például, az egyik virágkocsin van egy kisautó, amelynek kerekeit mákszemekből rakták ki a készítők. A Feeling-Fantasy Táncstúdió táncosai a 44. Debreceni Virágkarneválon 2013. augusztus 20-á Fotó: Czeglédi Zsolt A hárommillió szál száraz és élő virágból készült 16 virágkocsi, valamint a 23 hazai és külföldi együttes, művészeti csoport igazi fesztiválhangulatot varázsolt kedden Debrecenbe. A japán Tojama megye és a debreceni DH-Szervíz Kft. Sárkányok harmóniában nevű virágkocsija a 44. augusztus 20-á Fotó: Czeglédi Zsolt Címlapfotó: A Szent Korona nevű virágkocsi a 44. augusztus 20-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt HozzászólásPowered by Facebook Comments Next Post Érdekes Hagyomány Erdély - Verespataknak hegyeinek apróra őrlése sze aug 21, 2013 Verespataknak most nincs esélye a világörökség részévé válnia, erre legfeljebb hét-tíz év múlva lesz remény, ha addig folytatódik a római kori tárnák és a középkori épületek helyreállítása – vélekedett Daniel Barbu román kulturális miniszter, akinek keddi verespataki látogatásáról szerdán számoltak be a […] A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni.
A Debreceni Virágkarnevál Augusztus 20. programok - KARNEVÁLI FELVONULÁS, FOLKLÓR FESZTIVÁL, TŰZIJÁTÉK és UTCABÁL 2013. augusztus 20. Programok A virágkarneváli felvonulásban részt vevő virágkocsikról, művészeti csoportokról, illetve a karneváli hét minden fontosabb programjáról a hivatalos programfüzetünkből tájékozódhat. 7. 30 Piac utca Karneváli felvonulás Kerékpárosok, veterán autók, virágkocsik és művészeti csoportok felvonulása a Piac utcától az Oláh Gábor Utcai Sportcentrumig. Az érdeklődőket a Kossuth téren közismert sztárok szereplésével hajszobrászat és szkíta látványkonyha várja! 9. 00–13. 00 Oláh Gábor Utcai Sportcentrum – bejárat a Vidámpark kapuján keresztül Fieszta a stadionban 9. 30 Mónus József világrekorder és harcosai íjászbemutatója. Mónus József, a Farkas, világ- és Európa-bajnok, többszörös világrekorder és harcosainak ázadi harci íjászat bemutatója: "A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket! " A X. századi koncentrált lövésmóddal azt bizonyítja be húsz íjász, hogy a középkorban a célra zúduló nyílvesszőáradat elől bizony nem volt menekvés!
Shrek ide, Harry Potter oda, a 40. évforduló igazán a nyulak ünnepe volt: a hajdúsági megyeszékhely városgazdálkodási cége kertészkedő nyulakat ábrázoló kompozícióját találta a zsűri a legjobbnak, második helyen egy tökhintó, harmadik helyen pedig az egyik debreceni autókereskedő Bocskai István erdélyi fejedelmet ábrázoló kocsija végzett. A virágkarnevál magyar és külföldi kapcsolatai: Országhatárainkon belül a debreceni virágkarnevál szervezői 2009 óta utaztatják a nemzet egységét jelképező Szent Koronát ábrázoló virágkocsit mint szimbólumot. 2009. július 11-én Budapesten, majd még ugyanebben az évben, július 25-26-án a balatonfüredi Anna-bálon vonultatták fel a kompozíciót. A következő évben, 2010. június 17-én Egerbe is eljön majd a karnevál címmel már a Heves Megyei Hírlap tudósíthatott arról, hogy július közepén két virágkocsi fog érkezni a Dobó térre. "Július 15. és 18. között újra középkori piaccá varázsoljuk a Dobó teret. (…) Ebből az alkalomból látjuk vendégül a cívis látványosság két szereplőjét: Debrecen város kocsiját és egy másik remekművet, amely a Szent Koronát ábrázolja. "
Másnapra helyükön egy tengerszem keletkezett. A tó vizén úszó tizenkét hattyú visszaváltozott leánnyá, Anna pedig kápolnát épített a tó partján, s ebben a kápolnában töltötte életének hátralevő részét csendes imádkozással – ismertették a Pikó Sándor által megálmodott kompozíciót ihlető történetet a díjátadáson. Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek. Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását. Előző írásunk2013-08-22: Közélet - Bokor Gábor:Az év legjelentősebb állattenyésztési eseménye zajlik a hét végén Kovásznán: a város és a Csomakőrös közötti volt lőtéren szombaton megszervezik a megyei szarvasmarhaszemlét, melyet mezőgazdasági kiállítással kötöttek egybe.
István, a király - Erkel Színház Elisabeth musical - Győri Nemzeti Színház Ákos Aréna koncert 2022 Honeybeast koncert THE SHOW: A TRIBUTE TO ABBA CONCERT Date: 2022. 08. 20. Venue: Kölcsey központ - Debrecen Debrecen városa 1966 óta a nemzetközi hírű Virágkarnevállal készül Szent István király és az új kenyér ünnepére. A város vitathatatlanul legnagyobb rendezvénye minden évben óriási tömegeket vonz, 2012-ben pedig ismét megkapta a kiváló minősítésű fesztivál címet a Magyar Fesztivál Szövetség tagjaké elmúlt években több mint 500 virágkocsi-kompozíció, több mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, több millió szál virág, több tízezer közreműködő, több száz "virágos" program színesítette a rendezvényt. Idén a Debreceni Virágkarnevál történetének újabb fejezete kezdődik el, hiszen a rendezvény megújulva tér vissza régi otthonába, a felújított Nagyerdei Stadionba, ahol látványos show-val zárul a reggeli felvonulás. Hazánk legnagyobb és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvénye idén ünnepli 50. születésnapját.
De még ebben az évben, Európa akkori kulturális fővárosát, Pécset is meglátogatta ez a két kocsi. 2011-től pedig az "utaztatás" hagyománya úgy módosult, hogy a fogadó város is készített egy kompozíciót, amelyet nemcsak a hazai közönsége előtt, de augusztus 20-án a debreceni karneválon is bemutatott. 2011-ben Cegléd Laskafesztiválja volt a célpont, 2012-ben Kecskemét, ahol szeptemberben, a Város Napján mutatták be a Szent Koronát ábrázoló kocsit és a Hírös népmese a hírös városból című helyi kompozíciót, amely az azévi augusztusi karneválon 3. helyezést ért el. 2013-ban a Szent István emlékév keretében megrendezett Koronázási Ünnepi Játékokra, Székesfehérvárra látogatott el a Szent Korona kocsija, 2014-ben Gyula városa fogadta a kocsit a saját városi kompozíciójának bemutatásával együtt. 2015-ben a Tisza-parti Halasnapokon, Tiszafüreden vonult fel a Szent Korona, mégpedig a város hagyományos halászatát bemutató kocsi kíséretében. Idén Székesfehérvár után egy újabb koronázó városunkba, Esztergomba utazik majd a Szent Koronát ábrázoló kocsi, amelynél nem is lehetett volna méltóbb, múltat, jelent és jövőt összekötő "külső" helyszínt választani az idén 50 éves debreceni virágkarneválhoz.
Bókai Zoltán karmester Középiskolai tanulmányait a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában végezte, közben kántor a Pécs-gyárvárosi templomban, ahol akkoriban nagybátyja a plébános, így neveltetése a plébánián folytatódik. Érettségi után folytatva az atyai ág családi hagyományait, mozdonyvezetőnek áll. 1992-ben felerősödnek benne a zene hívó hangjai és tovább tanul. 2003-tól a Pécsi Nemzeti Színház zenei vezetője, 2007-től karmestere. 2010-től a Budapesti Operettszínház állandó vendégkarmestere. Különösen fontos volt számára a Légy jó mindhalálig című musical élőzenés megszólaltatása, melynek koncertszínházi ősbemutatóját július végén láthatta a Nagyérdemű Debrecen város szabadtéri színpadán. Esztány Erika, Esztány Zsolt és gyermekeik Csíkszentlélekről Esztány Erika a brassói Transilvania Egyetemen szerzett jogi diplomát. Férjével, Esztány Zsolttal, házasságkötésük pillanatától fogva közös elhatározásban visszavonultak egy, a Hargita lábánál lévő kisházba mintául véve a régiek életmódjában rejlő igazi értékeket.