– És hol van ez az állítólagos barátnőd? – kérdezte, miközben körbefordult, és tekintetével végigpásztázta a parkolót. Végül a garázs túlsó végében parkoló furgonra mutatott. – Azt hiszem, ott van. – Hol? – kérdeztem, és akármennyire is meresztettem a szemem, semmit nem láttam. – Ott – ismételte meg, és tett egy lépést a mellettem álló fekete Jetta felé. – Gyere! Odamegyünk, felszedjük, aztán hazaviszlek benneteket. Megkerültem az autót, és közben egyetlenegyszer sem merült fel bennem, hogy tiltakozzak. Valamiért úgy éreztem, megbízhatok benne. • 11 • Ráadta a gyújtást, amitől felharsant az autómagnóból a Weezer, én pedig a műszerfal kékes fényénél alaposabban meg tudtam nézni magamnak. Hibátlan volt a bőre, a haja viszont nem is lehetett volna kócosabb. Keresztülhasítottunk a parkolón, én pedig abbahagytam a stírölését, és kinéztem az ablakon. Jane valóban ott lapított a fehér furgon mögött, és arra gondoltam, vajon volt-e annyi esze, hogy hívja a rendőrséget. Odagördültünk mellé, és a fiú letekerte az ablakot.
Dühödten, csípőre tett kézzel meredt rám. • 31 • A háta mögött megpillantottam Milót, aki halkan, de kétségbeesetten próbálta rávenni Jane-t, hogy vegyen vissza a hangerőből, különben anya nagyon dühös lesz. Utáltam, hogy valahányszor Jane átjött, az öcsém mindig úgy viselkedett, mint egy kiskutya, aki bármelyik pillanatban a szőnyegre pisilhet. – Miről beszélsz? – kérdeztem kábán, majd visszarogytam a párnámra, és megpróbáltam felidézni az álmot, amelyikből Jane kiszakított. – Tudod te azt jól. – Valami gúnyos vigyorfélére húzódott a szája, és Jimmy Choo cipőjével átlépte a padlón szanaszét heverő koszos ruháimat. A szemem sarkából rápillantottam az ébresztőórára, és láttam, hogy 11:13-at mutat. Elfintorodtam. Még dél sincs, de Jane már kirúzsozva, tűsarkúban parádézik. – Fogalmam sincs – ásítottam, és magamra húztam a takarót. – Kismillió sms-t írtam, és vagy ezerszer hívtalak. Miért nem válaszoltál az üzeneteimre? – kérdezte Jane, és lerántotta rólam a takarót. – Mert kismillió volt belőlük – feleltem, és kelletlenül felültem megint.
– Olyan háromszög, amelynek két egyenlő hosszúságú oldala van. Mondjuk, az nem is ábra. Inkább olyasmit kellett volna mondanom, mint "tabló" vagy "diagram", de akkor azt hitted volna, hogy gizdulok, vagy butának tartalak. És még így sem tökéletes a válasz... Azt kellett volna mondani, hogy "szemléltetőeszköz". Az lett volna a jó. Francba! Csak jusson eszembe legközelebb! – Te vagy a legrejtélyesebb ember, akivel valaha találkoztam – sóhajtottam. Kiléptünk az éjszakába. Felhúztam a pulcsim cipzárját, a kapucniját pedig felcsaptam a fejemre. A tömegnyomor és az izzadás után általában jólesik a frissítő levegő, de mivel most egész végig Jack nyakában ücsörögtem, egyáltalán nem volt melegem. Szemlátomást Jacket sem izzasztotta meg a helyünkért folytatott közelharc, és a hideg se hatott rá. Kedvem lett volna megfogni a ke zét, és megnézni, milyen meleg, de hülyén jött volna ki a dolog. – Na, jól érezted magad? – kérdezte, miközben a kocsija felé sétáltunk. – Jól – mondtam, és rámosolyogtam.
John a legszimpatikusabb az egész történetből. Érdekes volt. Tetszett. De nagyon mély nyomot nem hagyott bennem. Inkább azt mondanám: kellemes kikapcsolódás volt. Sajnos semmi több. De még így is jár neki a 4 csillag. :)szandi_kiralyne_nemeth P>! 2019. december 29., 10:32 Amanda Hocking: My Blood Approves – A vér szava 70% Néha szüksége van az ember lányának ilyen könnyed, egyszerű történetekre is a kikapcsolódáshoz, és ez a könyv pont azt hozza. Vámpírok, tini lányok, szerelem, viszály, igazából a szokásos, sok újat nem tud adni, de én jól szórakoztam rajta, kicsit Twilight feeling, de nem volt rossz azért, megvan a második rész is, úgyhogy folytatom is az olvasást:)Népszerű idézetekCassyBlacksmith I>! 2013. október 8., 10:13 – Mi az ábra? – kérdeztem. Próbáltam könnyed beszélgetésbe kezdeni, hogy ne tűnjek követelőzőnek. – Egyenlő szárú háromszög – felelte Jack. – Mi? – Milo biztosan értette volna, de nekem nem szakterületem a geometria. – Megkérdezted, mi az ábra, én meg azt mondtam, egyenlő szárú háromszög – magyarázta Jack szemmel tartva engem, hogy ne veszítsen el a tömegben.
– És te? – Persze. Egy jó koncert után mindig azt érzem, hogy az egész testemet elárasztja valami csodálatos bizsergés, olyan, mint az adrenalin, csak kevésbé ijesztő. Ezért, mikor kiengednek a helyről, általában • 27 • megállíthatatlanul ömlik belőlem a szó a zenéről, az emberekről meg úgy általában mindenről. Ma este azonban hallgattam. Zsongott a fejem a benne cikázó gondolatoktól, de azoknak vajmi kevés közük volt a koncerthez, ezért inkább lakatot tettem a számra. – Nem akartam rejtélyes lenni – szólalt meg végül Jack. Már majdnem elértünk a kocsiig, mikor megállt, és egy pontra meredt a semmiben. Két kezét mélyen a Dickies rövidnadrág zsebébe süllyesztette, és felsóhajtott. – Tudom, mire gondolsz. Csak… – Rám nézett, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy még mindig figyelek. Kilestem a kapucnim alól, mire elvigyorodott. – Te fázol. Szálljunk be a kocsiba! – Ne! Először mondd el, amit akartál! – csattantam fel, és szavaim sokkal követelőzőbbnek tűntek, mint amennyire szerettem volna.
Az üzenetek mind Jackről szóltak, én pedig úgy éreztem, később is ráérek válaszolni. Fölvettem egy melegítőalsót, aztán kibotorkáltam a fürdőszobába, hogy teletömjem magam fájdalomcsillapítóval, bekenjem a lábamat gyulladáscsökkentő kenőccsel, és bekötözzem a sebeimet. Magam sem akartam elhinni, de még csak délután két óra volt. Ez azt jelentette, hogy anya még javában alszik. Éjszakás diszpécserként dolgozott a St. Paul Kórházban, így általában embertelen időpontokban ért haza, aztán átaludta az egész napot. Milo viszont igazi kis stréber volt, valószínűleg már éjfél előtt lefeküdt, és kilenckor már fel is kelt. Nagy nehezen elvergődtem a nappaliig. Milo a számítógép előtt ült, és fogadni mertem volna, hogy hiába van tavaszi szünet, az én kisöcsém biztosan valami iskolai feladaton ügyködik éppen. Tizedikes gimnazista volt, de a társasági élete akár egy csecsemőé. Igazán lesújtó volt arra gondolni, hogy én vagyok a menő a családban. – Neked meg mi bajod? – pillantott rám Milo. – Neked mi bajod?
Alice gyorsan függővé válik ettől a különös családtól, és élete legnehezebb döntését kell meghoznia. Sokan irtóznak a szerelmi háromszögektől, jómagam is kissé már érzéketlen vagyok rájuk. Ebben a könyvben azonban nem nevezném Jack, Alice és Peter kapcsolatát szerelmi háromszögnek. Ugyanis egyiküknek sincs választási lehetősége, és ez a kapcsolatrendszer bizony megoldásért kiállt. Szóval jöhet a folytatás! Csillagvirágszál>! 2012. július 10., 21:13 Amanda Hocking: My Blood Approves – A vér szava 70% Igazság szerint ahogy megláttam a könyvtárban a polcon csak lekaptam, lecsaptam rá és már hoztam is haza. El se olvastam miről szól, mert emlékeztem rá mintha olvastam volna róla és érdekelne. Így erre csak itthon került rá sor és meglepődtem, hogy "… jobban tetszett mint az alkonyat! ". Érdekes. Nagyon hasonló a történet. Szerelmi háromszög stb stb. Viszont mindannak ellenére, hogy sok mindenben nagyon hasonló, valahogy még sem olyan. Nehéz ezt elmagyarázni. Hasonló, de teljesen más? Nah, jó nem próbálkozok.