Itt a Bridgestone új négyévszakos gumija lett az első Az igazi vízválasztó azonban a nedves műgyanta, vagyis a jég! Fontos megjegyezni, hogy míg aszfalton 60, műgyantán 40 km/óráról nézzük csupán a fékutakat. Ennek oka, hogy 60-ról a sereghajtókkal jégen megállni sem lehetne 100 méter alatt, márpedig ennyi állt rendelkezésre a műgyantán. A mezőny legrosszabb eredményét a 10 éves, tehát már életkora alapján is cserére érett nyári gumi adta, azzal átlagosan 82, 4 méteres fékút adódott - utóbbi mintegy négyszerese az ebben a versenyszámban adódott legjobb eredménynek! A másik nyári gumi, a vadonatúj és tesztgyőztes példány is 50, 3 méteres, tehát 2, 5-szeres fékutat adott a legjobb télihez mérten, de volt olyan új téli gumi is, amivel csaknem kétszeres, 39, 3 méteres fékút adódott, s 39 métereset adott az 5 éves téli abroncs is. Utóbbi kapcsán nyilván felhozható a szakszerűtlen tárolás is, megeshet, de az biztos, hogy vásárolni ilyen korú, vagy ennél idősebb használt gumit kevéssé ajánlott.
A mezőnyben prémium és középkategóriás, valamint olcsó abroncsok egyaránt szerepeltek, s bár rekordszámú gumit vetettünk össze, néhány modell így is kimaradt, a Kléber vagy a BF Goodrich télije például azért, mert itthon alig fogynak. Hőmérséklet kapcsán némi előnyt kaptak a négyévszakos abroncsok, amelyeket 3-6 Celsius fok között teszteltünk - a használt gumikkal és a futózott télivel együtt, majd az igazi téliek már téliesebb, 2-4 Celsius fok közötti hőmérsékletet kaptak. Idén először ugyanis már nem volt elegendő egyetlen éjszaka a teszthez, a méréseket két egymás utáni éj leple alatt valósítottuk meg. A teszthez szokás szerint két autót alkalmaztunk, amíg az egyikkel mértünk, a másik új abroncsokat kapott A Tanpálya adja a területet, ahol biztonságos és fix körülmények között tudunk mérni száraz és nedves aszfalton, valamint a jéghez hasonló tapadási tényezőjű nedves műgyantán. A forgatókönyv pedig a szokásos, amíg az egyik tesztautóval mérünk, addig a másikon épp gumikat cserél a nonstopgumi gárdája.
Jó böngészést kívánunk! 175/65 R14 A német autóklub, az ADAC vetette össze a kisautókra való méretben az idei szezon legjobb téli gumijait. A végeredmény úgy jött ki, hogy a száraz aszfalton mutatott teljesítmény 15, a nedves 30, a havas 20, a jeges 10 százalékos súllyal esett latba, emellett a zajosság 5, a gördülési ellenállás (fogyasztás) és a kopás további 10-10 százalékot tett ki. Continental WinterContact TS860. Nedves és havas aszfalton is neki volt a legjobb tapadása, de szárazon is a jók közé tartozott. Hátránya a magas ár és a viszonylag nagy gördülési ellenállás. Dunlop Winter Response 2. Majdnem olyan jó nedves és havas felületen, mint a Continental, fogyasztásban viszont simán veri, ez volt a legtakarékosabb gumi a tesztben. Gyenge pontja nincs, leszámítva a magas árat. Firestone Winterhawk 3. Az ár-érték arány bajnoka ez a gumi, mivel úgy is fel tudott állni a dobogóra, hogy az egyik legolcsóbb a tesztben, az előtte végzőknél 35 százalékkal olcsóbb. Szárazon ő volt a legjobb, alacsony a gördülési ellenállása, de nedves úton csak a középmezőny végére volt elég a tudása.