Elkészítés: A csülköt és a babot előző este beáztatjuk. Másnap feltesszük főni a babérlevéllel és az egészben hagyott vöröshagymával, megsózzuk. A felaprított leveszöldségeket a csülökhöz adjuk, megsózzuk, megfűszerezzük, majd puhulásig főzzük. Fokhagymás-pirospaprikás rántást készítünk, amit kevés vízzel kikeverve a leveshez adunk. Újraforrásnál hozzáadjuk a csipetkét, zöldfűszerrel megszórjuk, kevés citromlével, csipet cukorral ízesítjük, majd készre forraljuk. Tejföllel tálaljuk.
Elkészítés Az előző nap beáztatott babot a füstölt csülökkel feltesszük főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Ha felforrt, hozzáadjuk a karikára vágott zöldségeket és együtt puhára főzzük. Egy evőkanál olajban lisztet pirítunk, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, a reszelt fokhagymát, megszórjuk pirospaprikával. A rántást hideg vízzel simára keverjük és a leveshez adjuk. Tálaláskor a csülköt kicsontozzuk és kockára vágva tesszük a levesbe.
Eső után köpönyeg, tartja a mondás. Most épp így jártam a csülökkel. Húsvét után láttam meg a hentesnél egy szép darabot, ami épp jelentősebb akcióval várta sorsa beteljesülését. Legkisebb darab lévén is több, mint egy kilogrammot nyomott. Azt tudtam, hogy egy részéből bableves készül. A másik fél sorsáról a következő bejegyzésben írok. Szép nagy adag leves lett belőle, azt hiszem holnapra is bőven marad. Hozzávalók kb. 8 személyre: 1 csésze gyöngybab (2, 5 dl) 50 dkg füstölt csülök+a csülökcsont 1 közepes fej vöröshagyma 4 nagy szál sárgarépa 3 szál petrezselyem 5 közepes szem krumpli 1 tk só 0, 5 kk őrölt bors 1 ek házi darált paprika 2 ek olaj 2 ek liszt 1 tk őrölt pirospaprika A babot forró vízbe áztatjuk pár órára, de még jobb, ha a főzés előtti este megtesszük. A csülökhúst levágjuk a csontról, majd apróra kockázzuk. Bő vízben fedő alatt a csonttal együtt kb. ¾ órát főzzük, majd hozzáadjuk a babot és a fűszereket: sót, borsot, darált paprikát. Amíg fő, megtisztítjuk a zöldségeket.
0 g fehérje: 20. 1 g zsír: 5. 0 g