Bence Németországban képzeli el az életét, Adél magyarországi karrierre vágyna. Azt mondták, az is gond, hogy a műsorvezető többször igényelné, hogy nyugodtan kettesben legyenek, mint Adél, miközben ő úgy érzi, többet áldoz az idejéből a családra, mint Istenes. "Hogy lesz-e szünet a kapcsolatunkban, lesz-e más partnerünk, lesz-e neki még esetleg felesége, vagy nekem egy férjem, ezt nem tudhatom" – tette hozzá Adél. Adéllal az Életünk történetében vallottak először párkapcsolati problémáikról (Fotó: Smagpictures) Testi tüneteket okoztak a lelki problémák A nézők mindeközben csak azt látták, hogy egy jókedvű fiatalember vezeti a műsorokat a képernyőn, és érdekes videókat készít a párjával az internetre. Ki sejthette, hogy Bencének két idegösszeomlása is volt? Erről szintén tavaly márciusban nyilatkozott. Elmesélte, lelki gondjai komoly testi tüneteket okoztak nála: látásproblémái voltak, folyamatosan szédült, emiatt vezetni sem tudott. "Azt éreztem, nem vagyok a helyemen. Volt, hogy elmentem vásárolni, de haza kellett mennem, mert képtelen voltam a legapróbb dolgokra is koncentrálni.
Eközben felesége a konkurens csatornán fog táncolni, reményeik szerint hosszú heteken át minden szombat este. Hasonló helyzet évekkel ezelőtt már előállt egyszer, akkor szintén Adél ment a TV2-re, méghozzá a Sztárban Sztár harmadik évadába, miközben Bence akkor is maradt az RTL Klubon. Vélhetően most is hasonlóan oldják majd meg a családi beszélgetéseket, mint tették hét évvel ezelőtt. Bence életének része a csatornaharc, hiszen édesapja, Istenes László hosszú évek óta a TV2 egyik meghatározó arca a Mokka műsorvezetőjeként.
Istenes Bence és Csobot Adél már tíz éve alkotnak egy párt, és bár az utóbbi időben többször is felröppent a pletyka, miszerint megromlott a kapcsolatuk, a fiatalok kitartanak egymás mellett. Nemcsak a közösen leélt évek, hanem két kisgyermek is összeköti őket. A kapcsolatuk viszont most újabb fordulóponthoz é Adél lesz a Dancing with the Stars legújabb, ősszel érkező évadának egyik versenyzője, és sokak szerint hatalmas esélye van megnyernie a produkciót. Otthon azonban elég faramuci helyzet állhat elő az Istenes-családban, ugyanis a házaspár tagjai újra belekerülhetnek az RTL Klub és a TV2 közt évek óta tartó csatornaharcba – vélekedik a BEST Adél az első évad győztesével, Hegyes Bercivel táncolFotó: Csudai Sándor - OrigoA nagyszabású showműsorok versenyzőit komoly szabályok kötik, a titoktartás értelmében semmilyen részletet nem árulhatnak el sem a produkcióról, sem a szerződésükkel kapcsolatban. Ez a házaspár esetében viszont még problémásabb lehet, mivel Istenes Bence az RTL Klub egyik legismertebb műsorvezetője, akinek ráadásul hamarosan elindul az új, vasárnap esti show-ja.
Belépett felhasználóink egy egész évre visszamenően kereshetnek a Hírstart adatbázisában. Mit kapok még, ha regisztrálok? Hírstart Saints Row Reboot: a hibajavításokon a hangsúly, nem az új tartalmonA Volition megpróbálja helyreállítani a franchise renoméját, miután a fél éves halasztás ellenére is megkérdőjelezhető állapotban jelent meg a Saints Row Reboot, amivel több mint 1 millióan játszottak. Már írtunk arról, hogy Lars Wingefors, a Volition felett levő Deep Silvert birtokló Plaion (ami korábban Koch Media néven futott) felett álló EmbrHogy lehet a göndör hajjal igazán jól bánni? – egy évtizede hódít a Curly Girl MethodEgyre több nő ismeri fel, hogy a haja valójában nem is egyenes. Hogy lehet ez? A legtöbben úgy nőttek fel, hogy csak egyenes hajú sztárokat láttak maguk körül, a kereskedelmi forgalomban kapható termékek pedig a legtöbbször simítják a hajat. A göndör hajápolási rutinnak köszönhetően ez megváltozni látszik.