Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az automatizált gyártósoron nyolc ember napi 250 ezer liter tej feldolgozásával 25 tonna sajtot képes naponta előállítani. Az évi 8000 tonna kapacitású sajtgyár a teljes, mintegy 60 ezer tonnányi magyar sajtimport hetedét képes kiváltani. A porítóüzemben évente 6500 tonna porterméket készítenek majd édes savóból. Az üzemben elsősorban a Debrecen környéki tejtermelőktől érkező friss tejet dolgozzák majd fel. Az ügyvezető igazgató hozzátette: az Alföldi Tej tervei szerint a későbbiek során gouda sajtot is gyártanak majd Debrecenben, amelyet többek között a Távol-Keletre exportálnak. A cég japán kereskedelmi partnerekkel is előrehaladott tárgyalásokat folytat a termék értékesítéséről. Rózsás Mónika tájékoztatása szerint a sajtgyártás során keletkező édes savót a porítóüzemben dolgozzák fel. Az újonnan épült üzemben 1, 2 millió liternyi tárolókapacitás van, így óránként 18 ezer liter folyadék feldolgozása révén, átlagosan napi 20-22 tonna portermék készül majd.
9 termék, amiből csak a magyar az igazi 2018. 10. 31. Vásárláskor egyre válogatósabbak vagyunk. Jobban figyelünk arra, mi mennyi cukrot tartalmaz, van-e benne allergén anyag, gluténmentes-e vagy sem... De van még egy dolog, amire igencsak érdemes figyelni: hogy hol gyártották az adott élelmiszert. A Magyar Termék logót viselő áruk vásárlásával hatékonyan támogathatjuk a gazdaságot, ám van másik jó oldaluk is: nagyon ízletesek. Összegyűjtöttünk 9 olyan finomságot, amiből csak a magyar az igazi. Rózsás Mónika lett az Alföldi Tej Kft. ügyvezetője 2018. 29. Az Alföldi Tej Kft. pénteki taggyűlése Rózsás Mónikát választotta meg a cég ügyvezető igazgatójának – közölte a társaság az MTI-vel. Kerékpáros maratont támogatott a Magyar Termék 2018. 15. Hagyományos, de az idén rendhagyó módon megrendezett sporteseményt támogatott a MAGYAR TEREMÉK Nonprofit Kft. Hosszú évekre visszanyúló története van már a Lábatlan-Karva kerékpáros maratonnak. A Duna két partján, egymással szemben álló települést érintő rendezvényt az idén a szervezők kénytelenek voltak módosított útvonalon megtartani, hiszen a folyó tartósan alacsony vízállása miatt nem tudták volna hajón visszahozni az indulókat Karváról.
Folyamatosan, a hét minden napján 24 órában zajlik a termelés az Alföldi Tej Kft. székesfehérvári és debreceni üzemeiben. A vállalat valamennyi gépe üzemel és minden termék – friss és tartós tej, trappista sajt, vaj, túró, tejföl, joghurt, tejszín – kiszállítása folyamatos a kereskedelmi partnerek felé - tájékoztatta a Solutions Communications. A vállalat megalakulása óta csak magyarországi tejtermelőktől származó tejet dolgoz fel, az alapanyagellátás jelenleg is folyamatosan biztosított, rendelkezésre áll a gyártáshoz szükséges magyar tej és megoldott a tejtermelőktől a beszállítás. A vállalat a korábbiakhoz hasonlóan a magyar lakosság ellátását tartja prioritásnak, ezért 100%-ban csak a magyar piacra termel. "Az elmúlt napokban a karácsonyi forgalmat mintegy kétszeresen meghaladó keresletnövekedést tapasztaltunk, de van olyan termék, ami iránt hétszer nagyobb az igény. Szeretném megköszönni dolgozóinknak, akik túlórában is végzik a munkájukat, hogy a magyar lakosság tejtermékkel történő ellátását biztosítsák, illetve a gépjárművezetőknek és fuvarozóknak, akik a fizikai kapacitásuk maximumán biztosítják az alapanyagok be- és a késztermékek kiszállítását.
Részletek Megjelent: 2019-10-04 08:31:53 Ünnepélyesen átadták csütörtökön az Alföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemét, amellyel csaknem 200 új munkahely jött létre Debrecenben. A 15 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 4, 8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a cég magyar termelők összefogásával jött létre, és ma is 100 százalékban magyar tejtermelők tulajdonában van. Papp László, Debrecen polgármestere jelezte, a város 120 millió forinttal támogatta a beruházást, "amellyel a debreceni tejipar felzárkózott a világszínvonalhoz". Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az automatizált gyártósoron nyolc ember napi 250 ezer liter tej feldolgozásával 25 tonna sajtot képes naponta előállítani. Az évi 8000 tonna kapacitású sajtgyár a teljes, mintegy 60 ezer tonnányi magyar sajtimport hetedét képes kiváltani. A porítóüzemben évente 6500 tonna porterméket készítenek majd édes savóból.