A Savaria Egyetemi Központ épületegyüttese. Az előtérben a Földrajzi Tanszéknek otthont adó "C épület", tetején a Csillagvizsgálóval, az udvaron a Sportcsarnokkal (forrás: ELTE SEK) Az intézmény élenjárt a modern oktatástechnológiai eszközök és módszerek alkalmazásában és hallgatók magasszintű gyakorlati képzésében. A Tanárképző Főiskola 1985-ben felvette Berzsenyi Dániel nevét (Stipkovits F. 2010). A rendszerváltást követően egyre merészebb terveket szőtt az intézmény. Tudatos fejlesztésekkel növelték az oktatói minőséget, egyetemi szakokat akkreditáltak, karokat szerveztek. Az ezredforduló utáni években az itt tanuló mintegy hatezer hallgató kiszolgálására megépült a főiskola udvarán a könyvtárnak is helyet adó Forrásközpont. A Forrásközpont egyszerre szolgál hallgatói közösségi térként és helyet ad a könyvtárnak. (fotó: Rusznák G. ) Az egyetemi státuszt azonban önálló jogon nem sikerült kivívni. A nagyívű terveknek más irányt szabtak az oktatáspolitikai döntések, amik közül kettő meghatározónak bizonyult a jövőt illetően.
); évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv. ); 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt. ); évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt. ) Az adatkezelés időtartama A regisztráció során megadott személyes adatok kezelése a regisztrációval kezdődik és annak kérelemre történő törléséig tart. Nem kötelező adatok esetén az adatkezelés az adat megadásának időpontjától a kérdéses adat kérelemre történő törléséig tart. Fenti rendelkezések nem érintik a jogszabályban (pl. számviteli jogszabályokban) meghatározott megőrzési kötelezettségek teljesítését, valamint a Weboldalon történő regisztráció során vagy egyéb módon adott további hozzájárulások alapján történő adatkezeléseket. Hírlevél esetén a személyes adatok kezelése a hírlevélről, a 8. 4. pontban meghatározott módon történő leiratkozásig tart. Az adatok fizikai tárolási helyei Az adatok fizikai tárolási helyei Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.
HallgatóknakRegisztráció / Bejelentkezés IntézményeknekRegisztráció / Bejelentkezés Miért mi? Árgarancia Tippek Suli kereső Blog Rólunk Kapcsolat Felnőttképzés, OKJ tanfolyamok Szakmai képzések, továbbképzések Vállalati képzések, tréningek Informatikai képzések Nyelvtanfolyamok Képzések, tanfolyamok Keresési feltételek: > Képzés figyelő beállítása Rendezés: Helyszín: Jelenleg nem található tanfolyam ebben a kategóriában. Ajánlatkérés cégeknek A profil menü megtekintéséhez kérjük lépj be vagy regisztrálj! Felhasználónév: * Jelszó: * To prevent automated spam submissions leave this field empty. Új fiók létrehozása Új jelszó igénylése Kedvenc képzéseid megtekintéséhez kérjük lépj be, vagy regisztrálj! Belépés / Regisztráció Ajánlatok képzéskategóriák szerint Sajnáljuk, de jelenleg nincsenek hasonló képzési ajánlatok! képzési ajánlatai városok szerint Kiemelt partnereink: Copyright © 2011-2022 Selector Digitális Marketing Ügynökség. Minden jog fenntartva. Felhasználási feltételek Adatkezelés, adatvédelem Karbantartja: Macroweb Internet Consulting
Az időközben elindult diszciplináris alap- és mesterképzéshez kapcsolódva két szakirányt gondozott a tanszék, a térinformatikai és a területfejlesztési szakirányokat. Ezek a szakirányok hozzájárultak ahhoz, hogy a végzett hallgatók könnyebben el tudtak helyezkedni a hazai munkaerőpiacon. A Társadalomföldrajzi Tanszék meghatározó kutatási irányává a településföldrajz, azon belül a városmorfológia vált (Károssy Cs. 2005). Az önálló egyetemi célok elérése érdekében nagy erőfeszítéseket tettünk egy szombathelyi földrajzi doktori iskola alapítására is, de ez a már említett integrációs folyamat megvalósulása miatt nem történt meg. Az ELTE-hez történt csatlakozásunk után az egyetem a földrajz alapképzés (BSc) és a geográfus mesterképzés (MSc) szakokat csak budapesti telephellyel hirdette meg. A csökkenő hallgatói létszám miatt indokolttá vált a két tanszék összevonása, a régi-új Földrajzi Tanszék fő oktatási feladata pedig ismét a földrajztanárképzés lett. A kilépő, illetve nyugdíjba vonult kollégáink helyére nem érkeztek újak, így a jelenlegi oktatói létszámunk 9 fő, akiknek a munkáját két doktorandusz hallgató segíti.
Az elméleti részeket online, míg gyakorlatokat természetesen személyesen tartjuk meg, továbbá ingyenes személyes konzultációs lehetőséget is biztosítunk. Ráadásul nem szükséges minden foglalkozásra elutazni hozzánk, hanem kényelmesen, otthonról élvezhető a képzé Online képzési mód ingyenesen tesztelhető minden kötelezettség nélkül! Kérjük, olvassa el részletes ismertetőnket is az Online képzési módról itt! A tandíj tartalmazza a teljes oktatást, tanácsadást, ellátást és eszközhasználatot, azaz: az elméleti és gyakorlati fotósképzést, szükség esetén kölcsönzött digitális fényképezőgépet, a profi fotóműterem eszközeinek használatát, az örökös szakmai konzultációt, a fotós eszköz vásárlási tanácsadást, a korlátlan ásványvíz, kávé és tea fogyasztást, képernyő kalibrálás, az elhelyezést modern tantermekben is. Helyszín: Pesten a Párizsi utcában, a Váci utcánál, Budán a Széll Kálmán térnél A tandíj ajándékként a Képernyő kalibrálás szolgáltatásunkat is tartalmazza 9990 Ft értékben. Részletek az Extrák menüpont alatt találhatóak.
Melyik szakokra lehet jelentkezni, ha valaki a Savaria Egyetemi Központot választja? Ide kattintson, itt tanulmányozható az összes Szombathelyen induló képzés. További információk a következő elérhetőségeken kérhetők: E-mail: Telefon: (94) 504-330 (94) 504-376