Kfc Panír Házilag

Bár az összetételét –nyilván – nem tudja, de először lisztes keverékben majd folyadékban mártják meg és szitálják a húsdarabokat, ami sütéskor cseppesedik ki, ropogósra. Köszi Norbi! J Egyből leesett a tantusz, hogy jó volt anno a megérzésem, hogy az általam korábban kipróbált extra ropogós bunda, vagy ahhoz nagyon hasonló a KFC csirke panírjának lényege. Nálunk anno és most is tarolt. Extra ropogós, és sokkalta ízletesebb, mint a kukoricapehellyel bevégzett bunda. Most csak 5 burgerhez paníroztam 5 szelet egyenként 12 dkg-os csirkemellet, úgyhogy ehhez mértem ki a kétfázisú panírozó anyagokat. A csirkemelleket cajun fűszerkeverékkel megszórtam, de nem sóztam, hiszen majd a keverékbe kerül a só. A fűszeres csirkemelleket az alábbi keverékben hempergettem meg: 2 evőkanál kukoricakeményítő Ebben a keverékben minimum 30 percig, maximum egy éjszakán át pácolhatjuk elő a csirkemellet. Csak közvetlenül sütés előtt vegyük ki a hűtőből a csirkemellet és állítsuk össze a második keveréket: 4 evőkanál kukoricakeményítő Ebbe a keverékbe tehetünk 1-2 evőkanál vodkát is, úgy még buborékosabb, még borzosabb lesz a bunda.
  1. Videózáshoz
  2. Aliz konyhája - minden recepthez fázisfotók - G-Portál

Videózáshoz

A panírozásnak sokféle módja létezik, hagyományostól a különleges megoldásokig. A magyar emberek igen kedvelik ezeket az ételeket amiknek igen magas a kalória tartalmuk. De sokféle variációja létezik amivel: · más fajta ízt adhatunk az ételnek · védelmi szerepet is ellát, mivel megvédjük azt, amit bebundázunk. (hús, hal, gomba. sajt) Mindig bő olajban süssünk, hogy a teljes felületen érintkezzen a bunda az olajjal. Több féle bundázás létezik: · Bécsi: A húst először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába kell forgatni, és így kisütni · Párizsi: A húst lisztbe, tojásba, végül megint lisztbe mártjuk, és így kisütjük. · Sörtészta: Orly módnak is hívják. Tojás sárgáját keverjük el sörrel, majd liszttel, a fehérjét verjük habbá, és keverjük a kettőt össze. A bundázásra váró ételt először mártsuk a lisztbe, majd a sörtésztába és süssük ki. · Édes bortészta: Nagyon finom pld. gyümölcsökhöz: almához, banánhoz vagy ananászhoz. A tojás sárgáját keverjük el egy kis cukorral, kevés borral és liszttel.

Az étlap egyértelműen a séf erős és egyedi fúziós gasztronómia gondolkodását, világát tükrözi. Tiago Sabarigo séf magyar feleségével, Jenei Évával 2020-ban nyitották meg az V. kerületben közös, portugál-magyar hagyományokra alapozó fine dining éttermüket, az Essência-t. Az étterem konyhai stílusát a tulajdonos/séf portugál ízei mellett a magyar konyha és a hazai alapanyagok egy, csak az Essência Restaurantra jellemző fúziós gondolkodásban hozták létre. Az Essência rusztikusan elegáns belső terének első része erős portugál stílus jegyeket vonultat fel, az étterem belső részét nagyon meghatározza a látványos nyitott konyha koncepció. Az étterem kínálata minden tekintetben egyedi, a csak a séf személyiségére és az érzékeny fúziós szemléletére építő gasztronómia teljesítmény Budapest legjobb fine dining éttermei közé sorolja az Essênciát. A Salt Budapest teljesítményéről az biztosan elmondható, hogy ma is a hazai gasztronómia élmezőnyébe tartozik. A gasztronómiai koncepciót jegyző Tóth Szilárd következetesen halad előre a hazánkban még diszkréten reprezentált progresszív éttermi stílus meghonosításának útján.

A húsokat tegye egy tepsire, majd a sütőben süsse 5 percig 210 fokon légkeverés nélkül. Így teljesen átsül a hús, nem marad nyers, de szaftosabb is lesz, mint csak olajban sütve. 17Amennyiben nem tudja/akarja sütőben utósütni a húst, süsse tovább olajban a húsokat 2-3 perccel. Ezt az eredményt kapja.

Megmártottam egyenként a csirkemelleket ebben a folyadékban és rögtön tettem a forró olajba, ahol néhány perc alatt készre sütöttem. Szép világos színe marad a bundának, a bundája hihetetlenül ropogós, a hús pedig ízletes és omlós. Korábban csirkeszárnyakat bundáztam ezzel az eljárással, érdemes ide is benézni: KFC - Korean Fried Chicken, azaz extra ropogós csirkeszárnyak A csirkemellek egy új szendvicsbe kerültek, melyről legközelebb mesélek. J

Kentucky rántott csirke Hozzávalók 4 személyre 80 dekagramm csirkecomb, -mell vagy -szárny0. 5 teáskanál rozmaring0. 5 teáskanál oregánó0. 5 teáskanál zsálya0. 5 teáskanál majoranna0. 5 teáskanál pirospaprika0. 5 teáskanál kakukkfű0. 5 teáskanál fehér borssó ízlés szerint1 bögre liszt4 darab tojás2 gerezd fokhagyma20 dekagramm kukoricapehely (corn flakes)olaj a sütéshez előkészítési idő: 15 perc elkészítési idő: 40 perc Elkészítés: A választott húst (csirkemell, -comb vagy -szárny) sózzuk le, tegyük hűtőbe. Az összes fűszert (a só kivételével) forgassuk egybe a liszttel. A kukoricapelyhet törjük össze. A felvert tojásba keverjük bele a zúzott fokhagymát. Az előkészített húst először a lisztbe forgassuk bele, majd a tojásba, utána az összetört kukoricapehelybe, végül bő, forró olajban süssük aranybarnára. Fotó: Getty Images További részletek Ezt is szeretjük

Aliz konyhája - minden recepthez fázisfotók - G-Portál

Figyelt kérdésKorábban mindig az volt az eljárás, hogy a marinált húsokat beleforgattam lisztbe, tojásba, majd apróra zúzott kukoricapehelybe. Nekem ízlik ez a verzió, de egy kicsit unom. Tényleg finom, de nem adja vissza teljesen azt a KFC-s verziót. Olvastam több helyen, hogy a KFC-s panírban nincs tojás, hanem vizes-lisztes tempura, és ebbe még sütőpor is kerül. Próbálta valaki ezt a kombót? Tényleg autentikusabb? Vagy még azon gondolkozom, hogy keverek a lisztbe némi sütőport, de utána beleforgatom tojásba, aztán a cornflakes-be. Ilyen leírást angol nyelven sem találtam. Működhet ez egyáltalán? A sütőpornak mi lehet a szerepe a panírozás során? Előre is köszönöm a segítséget. 1/4 anonim válasza:32%Valahol olvastam, hogy finomra tört ropiban forgatják meg. 2019. okt. 18. 17:44Hasznos számodra ez a válasz? 3/4 anonim válasza:#2Boldog örömmel adnám neked a linket, de ez már nagyjából 1-2 éves történet és fogalmam sincs hol olvastam. 18:13Hasznos számodra ez a válasz? 4/4 anonim válasza:92%Egy bevált recept:KFC csirkemellcsíkokAz eredeti fűszerezésű KFC csirke.

Szeretjük ezt a gyorséttermi ételt. Házilag elkészítve az ízvilága "megszólalásig" hasonlít az eredetire. hozzávalók / 8 adagA pác hozzávalói2 dl olívaolaj1 teáskanál só1 teáskanál bazsalikom1 teáskanál oregánó1 teáskanál majoranna1 teáskanál őrölt római kömény1 teáskanál őrölt koriander1 gerezd reszelt fokhagyma1 teáskanál rozmaring1 teáskanál fehér borsA panír hozzávalói2 db tojás5 púpozott ek finomliszt2 dl kb. víz (annyi, hogy sűrű palacsintatészta állagú legyen)1 kávéskanál só2 tk chili15 dkg kukoricapehely1000 g csirkemell filéA pác hozzávalóiElőször a fűszereket az olívaolajjal alaposan összekeverjük. Felcsíkozzuk a csirkemellet, majd ráöntjük. Alaposan összedolgozzuk, és érni hagyjuk, míg előkészítjük a panírt. A panír hozzávalóiAlaposan összekeverjük a hozzávalókat, úgy, hogy sűrű palacsintatészta jellegű masszát kapjunk. A kukoricapelyhet összemorzsoljuk. A csirkemell előkészítéseA csirkemellcsíkokat egyenként belemártjuk a masszába, majd beleforgatjuk az összetört kukoricapehelybe.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is rántott húsos postot fogok írni. Nemzeti vasárnapi ebédünk része, majdnem mindenki szereti, majdnem mindenki süti is. Én nagyon ritkán, aminek egyetlen oka van: utálom az olaj szagát! Most mégis kivételt tettem. Egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam ajándékba egy csomag Pankot. Nagyon örültem neki, mert minden, számomra ismeretlen alapanyagnak nagyon tudok örülni, akármilyen hétköznapi dolog is legyen. Ti ismeritek a Pankot? Én életemben akkor hallottam róla, sőt azt is megtudtam, hogy egy valamire való gasztrobloggernek tudnia kell, hogy mi az a Panko! :) A Panko nem más, mint japán zsemlemorzsa! :))) Nagyon egyszerű, hétköznapi dolog. Száraz kenyér szilánkosra törve. Ennyi az egész. Gusztán néz ki a vele panírozott és rántott csirkemell. Szépen csipkézett, könnyű és nagyon finom ropogós. Teljesen úgy működik, mint a mi zsemlemorzsánk. Kísértetiesen hasonlít a KFC cakkos panírozott dolgaira... Így néz ki és az enyém a Matchból való, a Culinaris forgalmazza, gondolom máshol is lehet kapni.

  1. Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám) | Library | Hungaricana
  2. Csirke KFC módra - Bűvös Szakács
  3. Kfc panír házilag recept
  4. Alkalmi ruha gyerekeknek online

A rakottasoknak rengeteg előnyük van, gyorsak, nem kell sokat m... Isteni falafelfalatok, amiket akár magaddal is vihetsz!, recept |Date: november 16, 2016 A házi falafel finom és laktató, ráadásul simán elvihetjük magunkkal munkába, de még a gyerekeknek is oda... A házi falafel finom és laktató, ráadásul simán elvihetjük magunkkal munkába, de még a gyerekeknek is odaadhatjuk uzsonnára! A török büfék térhódítása óta egyre többen kóstolják meg a falafelt, azaz a... ASZALT PARADICSOMOS DISZNÓSÜLT, recept |Date: november 15, 2016 Karácsony másodnapján vacsorára voltam hivatalos, baratnőm töltötte a 36. életévét. Kedves, ügyes asszony... Karácsony másodnapján vacsorára voltam hivatalos, baratnőm töltötte a 36. Kedves, ügyes asszonyka, egy tündéri kislány anyukája, kitűnő háziasszony, értelmes elme, szorgalmas munkaerő (amúgy... Ropogós, fűszeres csirke, ez a panír csodás és nem kell hozzá tojás sem!, recept |Date: november 11, 2016 A húsok nem szívják magukba a zsiradékot, puhák, a külsejük pedig ropogós.

Sunday, 11-Dec-22 20:02:56 UTC