a párkányi Vadas termálfürdő 18, 6 km Legközelebbi reptér Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 45, 0 km * A tényleges távolságok változhatnak, ha egyenes vonalban mérik. Általános feltételek Chekin: 15:00 és 19:00 között Checkout: 10:00 óráig Elhelyezkedés 2025 Visegrád, Rév utca 12., Hungary Minden információ és fénykép a szálloda tulajdonosának felelőssége Holló Panzió.
Például tábla figyelmeztet arra, hogy a piros háromszög jelzés lefelé a Vadállókövekhez és Dömös irányába veszélyes, csak gyakorlott, felkészült túrázóknak ajánlott. Sajnos a közelmúltban két súlyos baleset is történt a Vadállókövek útján. Mivel jól ismerem az utat, tudom, hogy bár nem egyszerű út, és évről évre rosszabb minőségű az ösvény, főképp lefelé menve, de önmagában maga az út minősége, kitettsége, nem ok ezekre a balesetekre. Másra gondoltam, emberi felelőtlenségre inkább. Nem voltam rest, megkerestem a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot ez ügyben. Ők azt nyilatkozták, hogy mindkét eset, illetve a 2013-as Rám-szakadéknál történt baleset is azért történt, mert a kirándulók bizony nem a kijelölt úton voltak, hanem kimásztak, felmásztak a sziklákra, illetve a szakadék tetejére, s aztán onnan zuhantak, csúsztak le. Innen mi nem a Vadállókövek felé vesszük az irányt, hanem jelzetlen úton indulunk a Keserű-hegyen át lefelé a Szép-Cseres-völgyön távolodva a Dunától, Dobogókő felé vesszük az irányt, egészen le a Szőke-forrás-völgyig, hogy aztán onnan a Gyertyános-árok mellett felkapaszkodjunk a Rám-hegy felé vezető erdőgazdasági aszfalt útra, a Kerek-bükk aljára.