Az összes részecske előre meghatározott szabályok (röppálya, terjedés, zaj, átalakulás) szerint működik. Előállításukat megkönnyíti, hogy egyrészt a 3D-s modellező programok részecskekezelőrendszerrel rendelkeznek, másrészt az olyan jelenségek ábrázolásához, mint például a tűz, a víz zavarossá válása, hozzáférhetők speciális plug-inok. A fény- és színviszonyok módosulásának és az objektumok geometriájára gyakorolt hatásának realisztikus megjelenítése HLSL (High Level Shader Language) nyelvet használó shader-szerkesztővel történik. 2. 2 Állapotkezelő technológiák A hiteles – átélhető – szintetikus univerzumoknak hasonlítaniuk kell a Földhöz: amellett, hogy interaktívak és a fizikai tér érzetét igyekeznek kelteni, folyamatosnak is kell lenniük. Az első két kritériumnak többé-kevésbé az egyszerű játékok is megfelelnek: a résztvevő utasítássorokkal befolyásolja a többiek cselekedeteit és a 3D-s környezetet (interaktivitás), amely környezetben különböző mozgásszabályok érvényesülnek (fizikális jelleg).
Az ingyenes játékok farmján először egy csodálatos zöld FARMERAMA ligetbe érkezel,... Lépésről lépésre fedezheted fel a farm összes részét: más ingyenes... Ha már régóta halogatja az angoltanulást. Ha már többször elkezdte, de nincs eredménye. Ha nem akar nyelviskolába járni. - Online angol nyelvtanulás... Ezen az oldalon a témákra kattintva különböző online feladatok találhatóak: nyelvtani gyakorló, nyelvvizsga típusú, érettségire felkészítő és szórakoztató... Letöltés és regisztráció nélkül böngészõben online ingyen játszható Atlantis Quest logikai játék, akár teljes képernyõn is. Szoktál online pókerezni? Szeretnél gyakorolni tét nélkül? Itt megteheted, online póker játékok akár tét nélkül ingyenesen. Az 5 alkalmas jóga tanfolyam célja, hogy bevezessen téged a jóga világába, megélhesd annak pozitív átalakító hatását, valamint megmutassa az online képzési... Ingyenes játékok tűz és víz játék online regisztráció nélkül. Érdekes és izgalmas játékok tűz és víz 4 minden látogató örömére.
Az immerzív digitális térben – ahova Edward Castronova, az egyetem tanára vezet be – korabeli szokásokról, személyekről, történelmi eseményekről és az angol nyelv akkori állapotáról lehet minél többet (játszva) megtudni. 2. ábra: Arden 3. 3 Valós és virtuális terek összekapcsolása A Dél-ausztrál Egyetem (Adelaide) viselhető informatikai eszközöket fejlesztő laboratóriumában a több változatot megélt, ma is népszerű FPS-t, a Quake-et (1996) igyekeznek az új technológiákhoz igazítani. A prototípus változatnál tartó ARQuake-ben () a mesebeli gonoszok tényleges épületek mögött bujkálnak, igazi boltok mellől leskelődnek, ugyanazon a gyalogátkelőn mennek át, mint bármely földi halandó. (Az AR az augmented realityt jelöli. ábra: ARQuake A Szingapúri Egyetem Kevert Valóság Laboratóriumának () Age Invaders 2. 0-ja a kulturális és generációs szakadékot igyekszik szűkíteni: a valódi és számítógépes (internetes) térben szimultán folyó játékban gyerekek és idősek egyaránt részt vehetnek: előbbiek gépük előtt ülve, utóbbiak a lakás bármely pontján (természetesen akár számítógép mellett is).
Kérdés, hogy mindez mennyire fogja befolyásolni az eredetileg kifejezetten PC-re írt MMORPG-k fejlődését. A jelenlegi konzolplatformot az Xbox 360 (Microsoft), a PlayStation 3 (Sony) és a Wii (Nintendo), a hordozható kézi konzolokét a DS (Nintendo) és a PlayStation Portable (Sony) uralják, míg az N-Gage (Nokia) várt sikere eddig elmaradt. (Az Xbox 360-at 2005. november 22., a PlayStation 3-at 2006. november 11., a Wii-t 2006. november 19. óta forgalmazzák. Az N-Gage 2003-ban, a DS és a Playstation Portable 2004 végén került a boltokba. ) 3. Folyamatban lévő kutatások, fejlesztések A számítógépes játékokhoz kapcsolódó jelenlegi kutatások és fejlesztések száma szinte korlátlan. A témakör szempontjából négy jelenségcsoport érdemel kitüntetett figyelmet: a botok mesterséges intelligenciája, oktatási játékok, valós és virtuális terek összekapcsolása és a szimulációs megoldások. 271 3. 1 A botok "intelligenciája" A kaliforniai Novamente () az online környezetekben tevékenykedő mesterséges entitásokra specializálódott Electric Sheep () közreműködésével avatárok és botok kommunikációjából folyamatosan tanuló szoftvert fejleszt.
A Google Play Áruházban elérhető Android játékok választéka óriási. Az üzlet sokféle műfajú játékot hagy ránk, hogy mindig legyen valami, ami minden felhasználótípust érdekel. Az MMORPG-k népszerű műfajok a felhasználók körében. Emiatt sok felhasználó szeretné tudni, hogy melyek a legjobb MMORPG-k Android-eszközökhöz. Aztán otthagyjuk a a legjobb MMORGP, amelyet ma letölthet Android-eszközein. Jó választék ebben a műfajban, amely érdekelni fogja Önt, ha ilyen típusú játékokat keres Android telefonjára vagy táblagépére. Jelenleg mindegyik elérhető a Play Áruházban. Ha belép a Google Play Áruházba, láthatja, hogy mit jó a választék ebben a műfajban. Sok játéknak hasonló elemei vannak, de az Android felhasználók valami mást keresnek, ami megragadja őket. Szerencsére vannak olyanok, amelyek kiemelkednek ezen a területen, és amelyek MMORGP, amelyeket mindenkor figyelembe kell venni. Ez a helyzet az öt játékkal, amelyeket ebben a cikkben gyűjtöttünk össze. Minden bizonnyal van olyan, amelyik megfelel annak, amit keresett egy ilyen műfajú játékban, és ez lesz az új kedvenc játéka.
Mivel a szintetikus világok valamilyen szinten mindig a fizikai valóságot másolják, az interakcióknak az univerzum egészére ki kell terjedniük. Az MMORPG-k többsége az alapvető fizikai szabályok (gravitáció, ellenállás, stb. ) figyelembevételével, illetve azok speciális környezetre alkalmazásával készül265, viszont az FPS-ek "komplex fizikája" (szinkronban összeomló épületek, lövedékek pontos röppályája, stb. ) csak ritkán tapasztalható. A modell-, tárgy-, épület-, textúra- és környezetsorok elkészülte után a tervezők kiválasztják, és teljes jelenetekké komponálják a legmegfelelőbbeket: térképre helyezik az objektumokat, terepviszonyokat alakítanak ki, a lények és a játékosok interakcióit meghatározó utasítássorokat hoznak létre. Ugyan egy részük manuálisan is elvégezhető, a jelenlegi animációk többségéhez mozgásrögzítés-könyvtárakat (motion capture – vagy ahogy a szakma gyakran nevezi: mocap – libraries) használnak. Az animáció másik fontos elemét az MMORPG-kben gyakori részecske effektusok (particle effects) jelentik: robbanás, villámlás, színörvények, füst, mágikus fények.
Az email cím "Email Address" szintén fontos, mert ehhez a címhez rendelik az accountot, így a sikeres azonosításhoz szükség van a létező email címedre is. Továbbá figyeljünk arra, hogy a játék európai oldalán hozzunk létre accountot, ugyanis egy MMO-nak legtöbbször van amerikai (US) és európai (EU vagy EN) oldala is, és az US oldalon létrehozott account nem megy EU-EN klienssel és vice versa. Mielőtt létrehoznád az accountodat (Továbbiakban: acc), első lépés mindig a felhasználói licencszerződés "Terms of Service" elolvasása legyen, ennek az elfogadása nélkül ugyanis nem készíthetsz accot. Miután mindennel elkészültél, a "Create" gombbal létrehozod az accodat, és egy emailt kapsz rövid időn belül, amiben egy aktiváló (megerősítő) linket találsz, erre rá kell kattintanod - addig nem él az accod -, és utána már hozzá is kezdhetsz letölteni a játékot. A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
A fejlesztők szerint fontos, hogy a mesterséges intelligencia valamilyen testi formát öltsön, mert így sokkal jobban "megérti" környezetét, önmagát és saját helyét ebben a közegben. A New York állambeli Rensselaer Intézet () kutatói elképzelésekkel rendelkező, mások elképzeléseire következtető és akár az emberi résztvevők viselkedését is előrejelző, befolyásoló fejlett szintetikus karaktereket (advanced synthetic characters) terveznek. Első karakterük arca Eddie négyéves kisfiú a Second Lifeban. Igyekeznek elérni, hogy ugyanúgy következtessen, mint a vele egykorú embergyerekek, amihez memóriával kell rendelkeznie, hinnie és akarnia kell, emlékeznie kell tárgyakra, személyekre, eseményekre. A kutatók az elmeteóriából (theory of mind) indulnak ki, amely az embertársaink cselekedeteinek megértéséhez, előrejelzéséhez és befolyásolásához használt megoldásokat, technikákat jelöli. Első lépésben a szigorú logikai-matematikai alapokat dolgozzák ki, azaz az elmeteóriára vonatkozó összes fontos elképzelést igyekeznek meghatározni, és olyan negatív kategóriákat sem hagynak ki, mint például a hazugság, árulás, vagy gyűlölet.