)Ugyanez a helyzet a Keyo Parissal is... És még sorolhatnám, tehát aki nem vásárol itt, mert nem jut a közösbe, az maximum a lelkiismeretét nyugtathatja, de garantálom, hogy át lesz b@szva, mert a nagykerek sem hülyék, ha tartani akarják a lépést a konkurenciával, vagy nővelni a bevételt, biztos, hogy ilyen finomságokhoz folyamodik. Másrészt, úgyebár ez világviszonylatba lebontva is hasonló, Kinának(és Kelet -Ázsia) akkora másoló és ezáltal árlenyomó képességei vannak, a maga 1. 5 milliárd népességével(magyarán minimális költséggel járó erőforrásaival), hogy lehetetlen versenyre kellni velük, korlátozni, pedig esé ez már egy másik történet.. Csak úgy megsúgom, hogy ha valaki mondjuk melósruhának valót akar vásárolni, akkor ugyanazt a minőséget megkapja a józsefvárosin mint a munkavédelmi szakü, hogy inkább a magyar terméket veszed meg, igencsak becsülöm. Én is így tennék. Vennék én Tisza cipőt, csak nincs rá 30k-m! Szóval nem pár forint különbségről van szó... Face8814(őstag) Blog a Bank Dance Hallban persze nem lehet vele megjelenni, mert a tisztelt energy-saxoo-d&g fiatalok (akik verejtékes munkával vették ruháikat) kinevetnének, de így jártamA d&g-ben járó fiatalok 99, 99% józsefvárosi d&g-ben jár.
Persze nemcsak az áruval megpakolt szerencsét próbálók jelentek meg, hanem vállalkozók, üzletemberek is érkeztek. 1992-ben azonban hazánk visszaállította a vízumkényszert, ezzel jelentősen visszaszorult az országba érkező kínaiak aránya. Abban a korban, amikor még nem épültek nyugati típusú bevásárlóközpontok és nem léteztek webáruházak, vagyis az 1990-es évek elején, a kiskereskedelemre specializálódott, szállítással és forgalmazással egyaránt foglalkozó cégek újszerűek voltak. Budapest szebb napokat látott ipari létesítményei és parlagon hagyott, a bel- A kínai bevándorlók az 1990-es évek elején érkeztek nagy hullámban Magyarországra. A kincses ország ahogyan Magyarországot nevezték több szempontból is vonzó volt. Az akkori vízummentesség megkönnyítette az utazásokat Kína és hazánk között. Az államszocializmust követő gazdasági átalakulás éveiben itthon minden képlékeny és változó volt, és az átmeneti áruhiány miatt a kínai árusok jó felvevőpiacot találtak a magyar fogyasztók körében.