A megfelelő kaput kiválasztani már azért sem egyszerű küldetés, mert: - nagyon is számít a megjelenés, - nem árt, ha illik a már meglévő kerítéshez, - nem mindegy milyen típusú kapuról van szó, - nem mindegy, hogy mennyire lesz gondozásmentes a felület, - kihívás megtalálni a megfelelő méretet. Habár a lista itt még nem ért véget, általánosságban ezek azok a szempontok, amelyeken már el lehet indulni, ha bizonytalanok vagyunk a kerítés kapuk kiválasztását illetően. Amikor minden passzolna, de nincs megfelelő méret Gyakran felmerülő probléma, hogy az ügyfélnek végre sikerül kiválasztani a kaput, azonban az első telefonos egyeztetés során derül fény arra, hogy csak lakossági méretben érhető el. Ez az eset sajnos nem egyedi, pedig ipari méretű kapukra is épp úgy szükség van, akárcsak a kisebbekre. Habár a lakossági felhasználás teszi ki a vásárlóközönség nagy százalékát, akadnak azért még olyan kivitelező cégek, ahol ennél nagyobb méretben is gondolkodhatunk. A Kerítéstrend kínálatában ipari méretű kapu is kérhető, így nem marad sokáig védőháló nélkül!
Még mindig vannak, akik összekeverik a tolókapuval, pedig egy jóval ígéretesebb kialakításról van szó. A tolókapu habár ugyanúgy a kerítés síkjában mozog, itt tényleges görgők vannak felszerelve a kapu aljára. Ennek a kivitelnek a hátránya, hogy hidegebb, fagyosabb időben például összefagyhatnak a görgők, és a szennyeződések is könnyen alá ragadhatnak. A másik hátránya, hogy tökéletesen síknak kell lennie a betonozásnak alatta. Ehhez képest egy modern kapu (úszókapu) gyermeki könnyedséggel úszik végig, hiszen nem szükséges hozzá semmilyen sín. Tekintse meg elérhető kínálatunkat, és válassza ki az Ön számára legmegfelelőbb kapu típust! A kapuk ipari méretben is rendelhetőek! MIÉRT ELŐNYÖS, HA A MODERN KAPUK ALUMÍNIUMBÓL ÁLLNAK? Az alumíniumból készült termékek az elmúlt években különösen nagy figyelmet kaptak. Habár a jelenlegi kínálatot megvizsgálva egyértelművé válik, hogy rengeteg féle felülettel találkozhatunk, még mindig a fém kapu győzedelmeskedik, ha időtálló használat a cél. Az alumínium felület remekül bírja a gyűrődést: nagyon jól állja a sarat a külső környezeti behatásokkal szemben, nem deformálódik, nem vetemedik, nem dobja le magáról a festéket, és még hosszú évek múlva is úgy fest, ahogy a legyártás pillanatában – egyszóval karbantartásmentes.