A Bankpalotával szemben álló szecessziós stílusú épületet Bogenrieder József vendéglős és szállodás építtette az 1910-es évek második felében. A várost elhagyva először Nagyrécse mellett halad el az út, ahol megtekinthető a 18. században neoromán stílusban épített templom, illetve az Inkey-kastély, a falusi turizmus kedvelői pedig meglátogathatják a szomszédos bacónaki-hegyet, ahol egy kellemes közösségi tér egy kápolnával és lovaglási lehetőséggel várja a kirándulókat. A következő település Galambok, ahol Dél- Zala egyik legszebb horgász-és kirándulótava található. Padok, árnyas ligetek segítik a kikapcsolódást. Zalakaros hírnevét a 96 C°-os gyógyvizének köszönheti. A kiváló fürdő minden korosztálynak nagyon kellemes kikapcsolódást ígér. A mindig virágos, tiszta, ápolt központ megtekintése után érdemes megmászni a zalakarosi kilátót, ahonnan szép időben akár a Balatonig is ellátni. A várost körülvevő szőlőhegyen kellemes pincesor várja egy jó pohár borral a fáradt utasokat. A visszafelé vezető úton található Kisrécsén a környék legismertebb Nemzetközi alkotótábora, a Kendlimajor Művészeti Akadémia, illetve a Czinki Nosztalgia Parasztudvar enged betekintést a falusi élet nyújtotta élményekbe.
A "Gyékényesi-tó" kavicsbányájának köszönheti a Kotró nevet. A különleges talaj miatt a víz nagyon tiszta. A Kotró mélysége a búvárbázisnál 12-15 méter, a kitermelés közelében akár a 25-30 métert is elérheti. A látótávolság: 3-8 méter. Közvetlen a parton - félig a vízben álló cölöpökre épített - horgászkunyhók állnak, néhány méteres stégekkel. A parttól távolabb, egymás után több sorban kis tetőteres nyaralók épültek, jellegzetes arculatot adva a tó környékének. Gyékényes épített örökségei közül a római katolikus és evangélikus temploma, illetve a világháborús emlékművek érdekesek. A Dráva mellett kialakuló ártéri ligeterdők egyike a Gyékényes határában található Lankóci- erdő, amely kedvelt kiránduló célpont. A következő települések, Porrog és Porrogszentkirály az evangélikus lakosságnak köszönhetően szép evangélikus templomaikkal vonzzák az utazókat. Somogybükkösd település nevezetessége a Perczel- kastély, mely ma közösségi házként működik. A kastélyt körülvevő 1, 8 hektáros park védett.