a kétórás ütemes menetrend alapján. Az emberek jelenlegi mobilitási igénye mellett csak óránkénti, vagy annál gyakoribb közlekedési kínálat tekinthető versenyképesnek az egyéni közlekedésnek ebben a tekintetben vett végtelen kínálati rugalmassága mellett. Az ütemes, de nem kínálati menetrendre jó példa a MÁV Zrt. Ohat-Pusztakócs–Nyíregyháza vasútvonala, amelyen a Tiszalökig tartó szakaszon a 3. táblázatban látható menetrend működik. Kizárólag technológiai szempontból - kielégíti ugyan az ütemesség fogalmát, de utasigények oldaláról tekintve nem biztosít megfelelő mobilitást, amit alátámasztani látszik a vonal alacsony utasforgalma. 3. táblázat: Ütemes, de nem kínálati menetrend – az Ohat–Pusztakócs – Tiszalök vonalszakasz munkanapi és hétvégi menetrendje () Bár az ütemes menetrend korszerű felfogásában a vonatok (legalább) óránként közlekednek (legalább 12 órán át) mindig azonos percben, a technológiai szemléletű hagyományos felfogásban egy kétórás (mindig azonos percben induló) kínálat is tekinthető ütemesnek.
temploma és háztömbjei. Gyalog vagy a 4-es villamossal a Baranyai úti, 1950-es évekből való lakótelep és több BME-kollégium mellett (a leglátványosabb a Schönherz és a Kármán) a Petőfi híd budai hídfőjéig. Gyalog végiggaloppírozunk a lágymányosi campus és a hozzá hasonló irodaházak erdején. (Modern. ) A Rákóczi (Lágymányosi) híd alatt átkelünk az ízléses és szintén modern Kopaszi-gáti parkba, amit célszerű oda-vissza végigsétálni. Az öböl szomszédságában, a Hengermalom út felé vezető kijáratánál ipari műemlékek láthatóak (hőerőmű, hengermalom). 103-as busszal Kelenföld, városközpontig. Az Etele út mentén megcsodálható az egyik első budapesti panellakótelep, a hozzá épített szolgáltatóház, valamint az építési törmelékből készült Bikás-park. Lehetőség: Lustáknak/fáradtaknak egy megálló bármivel, fitteknek/mazochistáknak gyalog: Szent Imre Kórház (újítva és újítatlanul). végállomás A városközpont. Innen sok busz visz sokfelé: vissza az Etele térre, a pályaudvarhoz, meg a belvárosba, a Népliget felé, Budafokra... (A vkp.
Az ütemes közlekedésre épülő komplex rendszernek köszönhetően a közösségi közlekedési ágak (vonat, busz, hajó stb. ) közötti munkamegosztás (modalitás-mix) is kedvezően kialakítható. [10] A közpénzek igénybevételével finanszírozott személyszállítási közszolgáltatások rendszerével szemben alapvető állami érdek a hatékonyság. Ennek megfelelően jogos elvárás a költségvetés forrásaival gazdálkodó kormányzat irányába, hogy a közösségi közlekedés rendszerét, alágazati együttműködését optimálisan alakítsa ki. Erre alkalmas megoldás az ITF bevezetése, amely az előzőek mellett alapul szolgál a vasúti operátorok, az infrastruktúra üzemeltető és a tulajdonos állam közös fejlesztési stratégiájának. A vasúti közszolgáltatást a járművek és az állomások szolgáltatási színvonala mellett meghatározóan fogja befolyásolni a mobilitás és a rugalmasság (a közszolgáltatásban részt vevők eljutási lehetőségei), továbbá a közlekedési rendszerek összehangolásából származó átszállási-csatlakozási szolgáltatások minősége is.
A vasúti járművek jellemzően 30-40 évre tervezettek, így beszerzésüket megelőzően hosszú időtávra szükséges a koncepcionális gondolkodás. A beszerzendő jármű meghatározó paramétereit (maximális sebesség, befogadó-képesség stb. ) csak kidolgozott menetrendi koncepció alapján lehetséges jól megválasztani. A kidolgozott menetrend és a várható utasforgalom alapján kialakítható az ideális járműparaméter-rendszer (motorvonat egy, vagy több kisebb egységgel a szétkapcsolhatóság miatt, emeletes, vagy ívben bedőlő "tilting" jármű a jelentős utasforgalom, vagy infrastrukturális korlátok miatt stb. ) Az elmúlt időszakban a hazai vasúti járműbeszerzésben nem került előtérbe a menetrend alapú járműfejlesztés, erre jó példa, hogy a budapesti elővárosi forgalom számára a közelmúltban beszerzett villamos motorvonatok csak kb. 200 ülőhellyel rendelkeznek, ezért a vonatok többségében duplán vagy triplán járnak, holott helyes tervezés esetén nagyobb befogadóképességű (a vezetőállások számának csökkenése miatt fajlagosan alacsonyabb költségű) eszközök beszerzése lett volna célszerű.
- Tündi vita 2012. március 2., 19:48 (CET) Pécel-IsaszegSzerkesztés Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: rlevente MERRE: Röviden: Pécel, Ráday-kastély, Fáy-kastély, templomok - Isaszeg, Öregtemplom, Honvéd-emlékmű, Szent István templom Inkább autóval érdemes menni, de megoldható tömegközlekedéssel és gyalog (a leírásban ez szerepel). Pécelre a 169E BKV-busz megy ki az Örsről, vagy vonattal is lehet utazni. A vasútállomástól 700m-re van a katolikus templom (buszmegállótól még közelebb) Onnan kb. 12 perces sétával átmegyünk a barokk Ráday-kastélyhoz (további infó) Innen továbbhaladva elérjük az eklektikus Fáy-kastélyt A vasútállomáshoz visszafelé útbaejtjük a műemlék református templomot és az evangélikus templomot. Isaszegre vonattal (esetleg Volán-busszal) tudunk átmenni. A vasútállomástól kb. 20 perces sétával érjük el a temetőben álló román stílusban épült, majd gótikus és barokk stílusban átépített ún. Öregtemplomot. Újabb negyedórás gyaloglás és az 1848-as emlékműhöz érkezünk.
2, 5 km, a végigjárása pedig minimum egy óra. Én minden héten kijárok, és minden héten végigfényképezem. Ha többen megyünk, lesz az másfél óra is. Ehhez képest még a CET-ig is elgyalogolni... nem lesz rövid túra! - Tündi vita 2012. február 29., 11:24 (CET) jaja, tudom, az egészre 3-4 órát számoltam (ahogy az összes többire is). Persze lehet villamosozni, buszozni is 1-2 megállót:) – Vince blabla:-) 2012. február 29., 15:24 (CET) Kicsit hosszabbra tippelem. Kb. 40-50 látni(fotózni)valót írtál össze. Ha mindegyikre 5 perc sétát és 5 perc fényképezést számolok (ami nem is sok), akkor is ~7-8 óra jön ki. március 1., 18:55 (CET) Akkor kettészedem egy Margit-szigetre meg egy dunaparti sétára. --Vince blabla:-) 2012. március 2., 07:32 (CET) Megtettem, illetve lerövidítettem ezt is. március 2., 07:50 (CET)Tetszik, mennékSzerkesztés Elvileg bármelyik hétvége jó. február 29., 11:25 (CET) Tetszik, mennék. – Rlevente vita 2012. március 5., 20:42 (CET) Margit-szigetSzerkesztés MERRE: Röviden: Árpád híd - Margit-sziget - Margit híd Találkozó:"Árpád-híd" megállónál, egészen pontosan a 106-os busz megállójában (ez megy a szigetre) OPCIÓ1: buszozunk a Margit-szigetre ("Zenélő kút" megállóig... vajon honnét a név:)) OPCIÓ2: gyaloglunk a Margit szigetre.
A BKV innovativitását mutatja, hogy a metróépítéssel és a Szabadság-híd lezárásával összefüggésben kialakított budai vágányzári villamoshálózat is ITF-es (órás szimmetriával rendelkező) ütemes menetrendi szerkezetű. A tervek között szerepel – kísérleti jelleggel – a XVI. kerületi hálózatfejlesztés kapcsán az ITF-es menetrendi struktúrájának kialakítása. Ahogyan a vasúti közlekedésben az előváros ütemessé, ITF-essé tétele kikényszeríti a távolsági forgalom ütemességét és ITF-es rendbe való illeszkedését, ugyanígy kényszeríti ki a BKV-nál és a volánvállalatoknál is az ésszerűség, hogy módosítson járatainak eddig megszokott útvonalán és menetrendjén. Ez az újszerű menetrendtervezés szakít a lokális (az egyes volán-telephelyek, helyi közlekedési vállalatok, vasúti divíziók stb. ) optimumokra készülő menetrendkészítéssel, hanem egységes, országos szinten nyújt optimális megoldást. 6. A menetrend determináló szerepe 6. Az infrastruktúrafejlesztés és a stratégiai menetrendtervezés kapcsolata A 3. fejezetben ismertetett szabályok első látásra talán túlságosan szigorúnak és merevnek tűnhetnek, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szabályok lazításának súlyos ára van az infrastruktúra üzemeltetője és ezen keresztül az igénybevevője szempontjából.