Január elsejétől Ausztriában is kötelező mentősávot kialakítaniuk az autósoknak az utakon és autópályákon, ha érezhetően torlódik a forgalom. Az új szabályozás szerint a három- vagy többsávos utakon és autópályákon a legbelső és az attól jobbra eső kocsisor között kell területet felszabadítani, hogy a mentők és tűzoltók minél gyorsabban a balesetek helyszínére érhessenek. Ehhez a legbelső sávban balra, a többi sávban jobbra kell félrehúzódni, szükség esetén a jobbra lehúzódók a leállósávot is igénybe vehetik. Az osztrák közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint a mentősáv átlagosan négy perccel rövidíti meg a mentés időtartamát, így akár negyven százalékkal is javíthatja a balesetet szenvedettek túlélési esélyeit. Az osztrák autópálya-kezelő vállalat széles körű tájékoztató kampányt indított a bevezetés tudatosítására. A szabályszegőket viszont 2200 eurós büntetéssel sújtják. A mentősáv gyakorlatát Németország, Svájc, Csehország és Szlovénia már bevezette, őket követte nyugati szomszédunk.
A és a GfK Hungária "Biztosítási trendek II" című kutatásában az utasbiztosítás kötésére vonatkozó terveiről is megkérdezte az internetezőket. A kutatásból kiderül, hogy az utazás céljától függően milyen arányban kötnek utasbiztosítást azok, akik idén télen külföldre készülnek. Az utazók 67%-a szándékozik utasbiztosítást kötni, legnagyobb arányban azok, akik síelést terveznek (76%). *A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, nem minősülnek konkrét árajánlattételnek. Az árváltozás jogát fenntartjuk.
Az újraválasztásáért induló jelenlegi elnök, Alexander Van der Bellen hat másik jelölttel száll ringbe a posztért. A választási kampány már csütörtökön véget ért. Van der Bellen már májusban jelezte, hogy újrázni szeretne. Legutóbb az osztrák…Ausztria elnököt választA közvéleménykutatások a jelenleg hivatalban lévő köztársasági elnököt, Alexander Van der Bellent tartják a legesélyesebbnek. Elnököt választ AusztriaMegkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás Ausztriában, mintegy 6, 4 millió embert várnak az urnákhoz, közvéleménykutatások Alexander Van der Bellen hivatalban lévő köztársasági elnököt tartják a legesésztria elnököt választMegkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás Ausztriában, mintegy 6, 4 millió embert várnak az urnákhoz, közvéleménykutatások Alexander Van der Bellen hivatalban lévő köztársasági elnököt tartják a legesélyesebbnek.
Összesen 1 találat Már Magyarországon meghaltak a hűtőkocsiba zsúfolt menekültek 2015. 09. 11 Bécs – Elkészült a hivatalos szakvélemény, az osztrák autópályán megtalált hűtőkocsi utasai már a magyar útszakaszon halottak lehettek.... Cimkék: menekültek, hűtőkocsi, osztrák autópálya 1