Mihály torony (UZs)Pozsony − Szt. Márton dóm (UZs)Pozsony − vár (UZs)Pozsony – Mihály utca (GJ)Pozsony – Roland kút (GJ)Pozsony – Petőfi Sándor szobra a Medikus kertben (GJ)Pozsony – Szt. Márton-dóm (GJ)Pozsony – Fő tér (GJ)Pozsony – Ferenciek temploma (GJ)Pozsony – Ferenciek temploma (GJ)
A szlovák gazdasági élet központja, iparát a vegy- és gépipari nagyüzemek uralják. Legjelentősebb vegyipari létesítményei a Slovnaft kőolaj-finomító, az Istrochem műanyag- és műtrágyagyár, valamint a Gumon gumigyár, a gépipart többek között a Volkswagen autógyára képviseli. A vegy- és gépipar mellett jelentékeny elektrotechnikai, építőanyag-, élelmiszer-, textil-, üveg-, fafeldolgozó és nyomdaiparral rendelkezik. – Vára és történelmi belvárosa védett műemlékegyüttes. A vár egy Árpád-kori kővár helyén a 15. -ban épült, 1635-ben négy saroktoronnyal erősítették meg, majd 1761–68 között barokk palotává alakították át; az 1811-ben leégett várkastélyt 1953–68 között építették újjá. A Mihály-kapu a 14. elején épült, a 14–15. -ban emelt gótikus stílusú Szt. Márton székesegyházat 1854–77 között restaurálták. A ferencesek temploma és kolostora a 13. végén, a klarisszák temploma és kolostora ugyancsak a 13. végén, a Szt. Katalin-kápolna 1311-ben épült egyaránt gótikus stílusban. Az eredetileg gótikus 14–15.
Anyja: Wéber Sarolta, tyringi Wéber András liszkai póstamester leánya. Maga a Kossuth-család igen régi. Nemességüket még IV. Béla királytól nyerték. A család nemesi czimere: pajzs, kék mezőben ágaskodó zergével. Törzsfészkük Turóczmegye, ahonnan az idők folyamán elszármazva csaknem az egész felvidéken elszéledtek. Később a család két ágra szakadt; az egyik ág megmaradt róm. katholikusnak, a másik ág pedig, melyből Kossuth Lajos is származott, evangelikus lett. A család tagjai, előbb Turóczmegyében, majd később Sárosban és Gömörben, e század elején pedig Zemplénben mindenkor élénken résztvettek a megyei életben. Kossuth Lajos első oktatását Tállyán nyerte az ottani ev. lelkésztől, ki igen képzett és fenkölt gondolkozású férfiú hirében állott. S az igénytelen lelkész, a keze alá adott ifjunak nemcsak szellemi fejlődését mozdította elő jelentékenyen, hanem kedélyét is fogékonynyá tette a szép és jó iránt. A tállyai lelkész magánoktatása azonban csakhamar kevésnek bizonyult a tudvágyó ifjú továbbképzésére.
Az egyetlen Pozsonyban megkoronázott uralkodó királynő Mária Terézia volt, aki 1741 június 25. -én vette át ünnepélyesen a címet és a koronát. A koronázás tanúi A mai Pozsony utcáin mindmáig állnak azok a templomok és épületek, amelyekben a nagy történelmi események lejátszódtak, máig állnak a házak, amelyek a koronázási menet útját szegélyezték és megvannak a terek is, amelyek tanúi voltak a koronázási szertartásnak. Az eredeti koronázási menet útvonalának egy része ma bronz koronákkal van jelölve az utcák burkolatán. POZSONYI KORONÁZÁSI NAPOK 2021 2021-ban a Pozsonyi Koronázási Napok augusztus 13. -tól 15. -ig kerülnek megrendezésre. koroNÁZÁSI menet A rendezvény egyik fő látványossága a koronázási menet lesz augusztus 14. -én, szombaton. A 15. 00 órai kezdettel a Pozsonyi várból induló kosztümös menethez csatlakozhatnak a nézelődők is és végikísérhetik a város utcáin keresztül (Palisády, Župné námestie, Námestie SNP, Uršulínska, Františkánska, Zámočnícka, Michalská, Ventúrska, Panská, Rybárska brána) a Fő térre (Hlavné námestie) kb.