"[1] A szovjetek megindították támadásukat augusztus 6-án, ahogyan az előzetes tervben is szerepelt. Azonban a reggeli időpont 16:00-ra módosult, mivel a kora reggeli sűrű köd akadályozta a szovjet légierő tevékenységét. Hamarosan, 16:55-re a harc a levegő mellett már a szárazföldön is folyt, mivel ekkor indult meg a szovjet gyalogság a harckocsizókkal együtt. A terv működött. hadosztály 118. ezrede sikeresen visszafoglalja Zaozerneját. A 32. hadosztály ugyan elkeseredett harcot vívott Bezimjannajáért, de augusztus 9-re a japán védelem összeomlott, és augusztus 11-gyel véget ért minden harctevékenység a térségben. A szovjetek visszavetették a japán megszállókat az államhatáron túlra. A Haszan-tavi csata így összesen két héten át, 1938. július 29. és 1938. augusztus 11. között zajlott. A Haszan-tavi hadműveletek (forrás: G. A. Gyeborin, 1964. )Ugyan a harcok véget értek augusztus 11-én, és a japánok visszavonulásra kényszerültek, a szovjet győzelem mégsem volt teljes. A szovjetek felfigyeltek a csapataik rossz kiképzettségére és rossz felszereltségére, amit igyekeztek kijavítani.
A tambovi lázadás eltiprásakor a 171. számú napiparancsban felhatalmazta a katonákat arra, hogy helyben lőjék le azt, aki nem hajlandó a nevét megmondani, a lázadókat rejtegető, vagy fegyvert birtokló családoknak a legidősebb tagját lőjék agyon, az erdőket pedig mérges gázzal tisztítsák meg. Ezen kívül teljes falvakat is felégethettek ellenállás esetén, vagy felrobbanthatták a parasztok kunyhóit. A lázadók családjait túszul ejtették, és embertelen körülmények közé táborokba zárták. Döbbenetes, de eredményes módszerek… "A húszas évek második felében újfent szembe került Sztálinnal, mert visszautasította a Vorosilov és Sztálin által ajánlott katonai tanácsadói pozíciót Kínában, a szövetséges Kuomintangnál" Ezután ismételten háttérbe szorult, és a katonai utánpótlás nevelése lett a feladata. Ekkor fordult a hadsereg modernizálása felé, és 1930 januárjában javaslatot dolgozott ki a fegyveres erők reformjára, amelyben nemcsak a fegyverzet modernizálására, de a haderő átszervezésére is javaslatot tett.
[30]A Keleti fronton időközben parancsnokváltásra került sor, az új parancsnok Alekszandr Alekszandrovics Szamojlo lett, aki a Vörös Hadsereg főparancsnokával egyetértésben arra készült, hogy előbb a Szibériai Hadsereggel számol le, és csak utána végez Kolcsak Nyugati Hadseregével. Az új terv ellen azonban mind Frunze, mind Tuhacsevszkij tiltakozott. Ezután az 5. hadsereg rendre ellentmondásos parancsokat kapott, és Tuhacsevszkij egyik táviratában amiatt panaszkodott Szamojlónak, hogy tíz nap alatt öt, egymásnak teljesen ellentmondó parancsot kapott, majd emlékeztette parancsnokát a harcászat szabályaira. Másik táviratában nem elég energikusnak nevezte felettesét. Szamojlo a felettes iránti tisztelet hiánya miatt fel akarta menteni Tuhacsevszkijt a szolgálatból, ám ebben saját katonai tanácsa sem támogatta. A vitát végül Lenin oldotta meg, aki visszahelyezte a régi parancsnokot, Kemenyevet a Keleti front élére. [31]Frunze csoportja május 25-én ismét támadásban lendült Kolcsak ellen, és Tuhacsevszkij 5. hadserege szétzúzta az 1.
Ingolstadt erődjéből sikerült megszöknie, mégpedig úgy, hogy a németek egy százados hadifogolytársával együtt városi eltávozásra engedték őket. Tuhacsevszkijnek és társának tiszti becsületszavukkal és aláírásukkal kellett megerősíteniük, hogy visszatérnek az erődbe, ám ehelyett megszöktek, és Párizson keresztül tértek vissza Szentpétervárra. [7] A hadifogolytáborban együtt raboskodott Charles de Gaulle-lal, Franciaország későbbi elnökével. [12][13]Tuhacsevszkij október 27-én érkezett meg a városba, és november elején visszatért ezredéhez, ahol századparancsnokká nevezték ki. Az 1917-es októberi orosz forradalom után azonban feloszlatták az ezredet, és az összes tisztet leszerelték. Tuhacsevszkij ekkor a bolsevikokhoz próbált csatlakozni, azonban nemesi származása nehézséget okozott. Végül az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnál dolgozó egyik régi ismerőse, Nyikolaj Kuljabko ajánlotta be Avel Szafronovics Jenukidzének, aki akkor a Bizottság katonai osztályát vezette, és mellette lett közvetlen munkatárs.
Mikhail Nyikolajevics Tuhacsevszkij (oroszul: Михаил Николаевич Тухачевский, tr. Mihail Nyikolajevics Tukhachevskiy, IPA: [tʊxɐtɕefskʲɪj]; február 16. [ OS február 4] 1893-1812 június 1937) becenevén a Red Napoleon külföldi újságokat, volt kiemelkedő között, 1918 és 1937 egy szovjet katonatiszt és teoretikus. Az 1914-1917- es első világháborúban és az 1917-1923-as orosz polgárháborúban szolgálatot teljesítve 1920-tól 1921-ig a lengyel-szovjet háborúban a szovjet nyugati frontot vezette. Az irányítása alatt álló szovjet erők sikeresen visszaverték a lengyel erőket Nyugat-Ukrajnából, visszaűzve őket Lengyelországba, de a Vörös Hadsereg Varsón kívül vereséget szenvedett, és a háború szovjet vereséggel végződött. Később a Vörös Hadsereg vezérkari főnökeként szolgált 1925 és 1928 között, a Honvédelmi Népbiztosság asszisztenseként [1]. 1934 után és 1937-ben a Volgai Katonai Körzet parancsnokaként. 1935-ben szerezte meg a Szovjetunió marsalli rangját. Ahogy az egyik fő támogatója a korszerűsítés a szovjet fegyverzet és hadsereg haderőstruktúra az 1920-as és 1930-as években, ő lett hangszeres fejlődésének szovjet légi közlekedés, valamint a gépesített és levegőben erők.
Talán nem véletlen, hogy Sztálin halála után a marsallt 1957. január 31-én az elsők között rehabilitálták. Tuhacsevszkij végig nagyon vigyázott arra, hogy éppen a nemesi származása miatt sose keveredjen bele a politikába, a pártéletbe. Harcolt a cári hadseregben az első világháború idején, fogságba is esett – együtt raboskodott Charles de Gaulle-lal, Franciaország későbbi elnökével -, majd a bolsevikok oldalán részt vett az orosz polgárháború számtalan csatájában, és a lengyel-szovjet háborúban. "A Szovjetunió első öt marsalljának egyike volt, több nyelven beszélt, és diplomáciai feladatokat is teljesített pályafutása során. A végén a sztálinista rendszer mégis az ellenségének minősítette" Az éppen szerveződő Vörös Hadseregbe is önként lépett be, és hamar megmutatkozott, hogy a világháborúban szerzett katonai tapasztalatai, és jó katonai képzettsége révén kiemelkedik a többiek közül. Majd a pártba is belépett, így karrierje a bolsevik hadseregben is beindult. Ő lett a moszkvai védelmi körzet komisszárja.
1918 végére az Észak-Kaukázust teljesen megszerezték, valamint felsorakoztak Anton Ivanovics Gyenyikin tábornok mögé, egységes hadvezetést létrehozva. Mihail Nyikolajevics azonban csak 1919 januárjában lépett szolgálatba a Déli fronton. Ennek oka az volt, hogy a magasabb rangú katonai szakértők erős ellenszenvvel viseltettek vele szemben, hiszen míg többségük magas rangú katonatiszt volt a cári seregben, addig ő csupán egy főhadnagy. [26]Tuhacsevszkij január 24-én átvette a 8. hadsereg parancsokságát. Új egysége ekkor a fehérek demoralizált kozákjait üldözte, és a hónap végén átkelt a Don folyón. Február 1-jén a Vörös Hadsereg főparancsnoka, Jukums Vācietis, teljesen új feladatot adott a Déli frontnak, Rosztov és Novocserkasszk elfoglalását tűzve ki célul. Az új parancsnak köszönhetően hetven kilométeres rés nyílt a 8. hadsereg és a front többi egysége között. Ekkor súlyos vita alakult ki Tuhacsevszkij és Vlagyimir Mihajlovics Gittyisz frontparancsok között, utóbbi ugyanis úgy gondolta, hogy a 8. hadsereg támogatása nélkül is végezni tudnak a csapdába esett fehér csapatokkal, így azt az utasítást adta Tuhacsevszkijnek, hogy induljon Rosztov felé.