| Facebook | Kapcsolat: weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrö kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Tantárgyak A rendelet arra is lehetőséget adott az egyetemeknek, hogy meghatározzák, a tanulmányi, valamint az érettségi pontok esetében, hogy melyik legyen az ötödik középiskolai, illetve az ötödik érettségi vizsgatantárgy, amely beleszámít majd a pontozásba. Szintén intézményi hatáskör annak megjelölése, hogy a különböző szakokon melyik két érettségi tantárgy teljesítése lesz kötelező, és ezek közül melyik tantárgyat kell emelt- vagy középszintű érettségivel teljesíteni. A Semmelweis Egyetemen az ETK valamennyi, a PAK konduktor és a FOK Digitális Fogászati Tervezés alapképzése esetében a tantárgyi lista változatlan marad, és az új rendelet értelmében ezekhez 2023-ban nem szükséges emelt szintű érettségit tenni.
Az ELTE a sportolásra is nagy hangsúlyt helyez: az egyetemi polgárok közel negyven sportág közül választhatnak a 124 éves egyetemi sportklub keretein belül, de az egyetem már a jelentkezők sportteljesítményét is elismeri. Nemcsak azok kapnak többletpontot, akik olimpián 1-8., világbajnokságon 1-3., vagy Európa-bajnokságon 1. helyezést érnek el (ők összhangban a jogszabállyal 500 pontot kapnak), hanem azok is, akik korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, országos bajnokságon vagy Diákolimpián értek el előkelő helyezést. A 2024-es felvételi pontszámítás szabályairól bővebben a lehet tájékozódni. Az ELTE 2024-ben meghirdetni tervezett szakjainak felvételi pontszámítási rendje pedig itt olvasható.
Az adott alapképzési szakon, osztatlan mesterképzési szakon és felsőoktatási szakképzésen vizsgatárgyanként 50 többletpont, így legfeljebb 100 többletpont vehető figyelembe ezen a jogcímen. Figyelem! Csak abban az esetben jár az emelt szintű érettségi vizsgáért többletpont, ha – részben – annak az eredményéből számítják ki az érettségi pontokat! Művészet és művészetközvetítés képzési területen emelt szintű érettségiért nem jár többletpont.
Egyetemünk komplex pontrendszere intézményen belül egységes, emellett tartalmazza a szakokhoz kapcsolódó speciális szempontokat is. Az intézményi pontokat tartalmazó táblázatunk () az SZTE rendszerét és a kari pontokat is összesíti. A változásokra tekintettel a Szegedi Tudományegyetem a korábbi években megszokott nyílt napokon, középiskolákba kihelyezett rendezvényeken, pályaválasztási kiállításon és az Educatio kiállításon túl további tájékoztató és információs előadásokat szervez a tanulóknak, tanáraiknak és szüleiknek, valamint a pontok kiszámításában való eligazodást hamarosan a oldalon elérhető pontszámítási kalkulátorral is segíti. Ajánlott stratégiák a sikeres felvételihez A Szegedi Tudományegyetem azt ajánlja minden jelentkezőnek, hogy alaposan tájékozódjon a felvételi jelentkezés leadása előtt, és győződjön meg arról, hogy számára a legkedvezőbb pontszámítási módszer alapján választott szakot. A változások miatt az elmúlt évek ponthatárai kevésbé lesznek irányadóak, és az intézménybe való bejutáshoz még fontosabb lesz, hogy a jelentkező nemcsak egy szakra, hanem az adott képzési területen és intézményen belül képzési portfólióra jelentkezzen, melyek sorrendjét az érettségi eredmény ismeretében még módosíthatja.
A 2023 szeptemberében induló képzések felvételi eljárásában a pontszámítás a jelentkezők számára kedvezően változik meg. Alapképzésre és osztatlan képzésekre jelentkezőknek – általános felvételi követelményként – nem kötelező legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tenniük. Az érettségi követelmények esetében adott szakoknál az intézmények a már megjelentekhez (2. sz. táblázat) képest elfogadhatnak középszintű érettségit is az emelt szintű helyett – ezek listáját a honlapon közzé fogjuk tenni. Megszűnik a jogszabályi minimumponthatár (eddig alapképzésen és osztatlan képzésen 280, felsőoktatási szakképzésen 240 és mesterképzésen 50 pont volt). (Az ábra kattintásra nagyítható. ) További információk A december végéig megjelenik a 2023. szeptemberben iduló képzések Felvételi tájékoztatója, benne a részletes információk az új pontszámítási szabályok egyes elemeiről – célszerű követni a honlapot, feliratkozni a hírlevélre, csatlakozni Facebook-csoporthoz. Így változnak a pontszámítás szabályai 2024-től
Hivatali ügyek Sajtószoba Ügyfélszolgálat Személyes oldal jelszó segítség regisztráció Alapinformációk Pontszámítás Meghirdetett képzések Szakok, képzések E-felvételi Ponthatárok, statisztikák Külföldi végzettségem van Segítség Felvételi » Szakok, képzések » Szakleírások » Szakkereső Szakleírások A-Z Szak gyorskereső Rólunk Díjaink Médiaajánlat Impresszum Oldaltérkép