A kastélyban 1770-ben házi kápolnát építtet, oratóriummal. Jó gazda volt, figyelemre méltóak a vadgazdálkodás érdekében tett intézkedései. Földesurasága idején készült el 1768-ban-a Mária Terézia által kibocsátott úrbéri rendeletnek megfelelően— "Bicske község Urbáriuma", mely 9 fejezetben ("Punktum"-ban), ezen belül 97 paragrafusban mindenre kiterjedő, aprólékos részletességgel szabályozza a földesúr és jobbágy viszonyát. A birtokot 1771-ben átadja öccsének, Fülöpnek. Batthyány Fülöp gróf (1731-1795) tábornok, bicskei birtokán tetemes költséggel több új gazdasági épületet emeltetett, illetve bővíttette, átalakíttatta a már meglévőket. A kastély pincerendszeréhez új pincéket ásatott, másokat beboltoztatott. Bicskének 1773-ban mezővárosi rangot és vásártartási jogot szerzett. A négy forgalmas országos vásár I. 25-én, V. 3-án, VII. 25-én és IX. 1-jén volt. Utód nélkül halt meg. A bicskei birtokot 1795-ben Batthyány I. Lajos harmadik fia a műszaki érdeklődésű, tervező, feltaláló Batthyány Tivadar (Tódor) gróf (1729-1812) császári és királyi belső titkos tanácsos örökölte.
073 pengőbe. Gőzfertőtlenítőt létesítettek, beteg- és teherszállító autóbuszt vettek, tejkonyhát rendeztek be, stb. Az átalakítási, felújítási és berendezési költségek végösszege 610. 707, 54 pengő volt. Az 50 holdas parkból kb. 20 holdat parknak hagytak meg, a többiből gazdaságot létesítettek. A kitűnő gazdaságban zöldség-gyümölcstermelés, takarmánytermesztés, sertéshízlalás, baromfitenyésztés - a háború után borjú-és csikónevelés is-folyt egészen 1950. október 15-ig, amikor a gazdaságot, pontosan 31 hold 1156 négyszögöl területet, a Fejér megyei Állami Gazdaságoknak át kellett adni. Az intézet nemcsak majd teljesen önellátó volt, de ellátott két más fővárosi szociális intézményt, és még piacra is szállított. A gazdaságban az otthon növendékei - életkoruknak megfelelően - rendszeresen dolgoztak. Az intézetben a nevelő-oktató munkát a Szent Keresztről elnevezett Irgalmas Nővérek látták el. Az intézet megnyitására - rendkívül ünnepélyes külsőségek között -1929. december 3-án került sor.
I. és II. világháborús emlékmű Fotó: Rappay Balázs, funiQ A második világháború nagyban lesújtott Bicskére. Gyakorlatilag a város maga, annak ipara és infrastruktúrája teljesen megsemmisült, gazdag állatállománya teljesen elveszett. 1986. január elsejétől városi rangot kapott. Utcakép Fotó: Veszelovszki Zsolt, funiQ