Kérlek Benneteket, mellőzétek a,, baráti" interjúkat, hisz az igaz barát most nem beszél, maximum elmondja/leírja mennyire szerette őt. A találgatás nem megoldás, amint készen állok, jelentkezem – olvasható a fotó mellett, amihez az édesanya magyarázatként hozzáfűzte: Ez volt az utolsó közös képünk. A kép május 5-én készült, a kislányunk féléves születésnapján. Berki Renáta, feleséged, ki mindig szeretni fog téged. (Borítókép: Berki Krisztián és Berki Mazsi 2020 márciusában. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Siófokról jelentkezett be Mazsi. Berki Krisztián május elején hunyt el, özvegye, Berki Renáta Mazsi azóta mindent megtesz, hogy összeszedje magát lelkileg. Berki Mazsi (Fotó: Instagram) Pár héttel ezelőtt Balira utazott, ahol egy lelki és testi feltöltődést ígérő táborban vett részt. Miután a tábor véget ért, Mazsi lányával, Emmával továbbra is az indonéz szigeten maradt. "A csapat hazamegy. Nekünk viszont még dolgunk van Balival, vagy Balinak van dolga velünk. Volt, mikor nem hallgattam a megérzéseimre, de ma már ennek nem engedek. Tudom, hogy oka van a maradásunknak" – írta akkor Instagram-oldalán az özvegy. Azóta több képet is megosztott a kikapcsolódásáról és nem ejtett szót arról, mikor tervez hazajönni. Most viszont legújabb, 24 óráig elérhető Instagram-történetében már Magyarországról, pontosabban Siófokról jelentkezett be. Címkék: Berki Mazsi Berki Krisztián